Nyitókép: aire images/Getty Images

Az MI vezérli majd a közlekedési lámpákat – a magyar kutatók megoldását szeptembertől tesztelik

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2025. augusztus 3. 08:17
Mesterséges intelligenciával működő közlekedési lámpákat fejlesztenek magyar, japán és török kutatók. A közlekedési dugók megelőzése a cél – mondta az InfoRádióban a projekt hazai koordinátora. Az éles tesztüzem szeptemberben kezdődik Isztambulban.

„Adatokat gyűjtünkk a forgalomról, majd azokból mintákat alkotunk, és itt jön a képbe a mesterséges intelligencia. Az a szerepe a fejlesztésben, hogy meg tudjuk taníttatni vele a közlekedési mintákat, ezáltal előre tudjuk jelezni, hogy a jövőben mikor várható dugó, illetve mikor kezd el kialakulni” – magyarázta Simon Vilmos. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hálózati rendszerek és szolgáltatások tanszékének docense hozzátette,

amikor már kialakult a torlódás, akkor nehéz bármit is tenni, éppen ezért igyekeznek a forgalmi folyamatokat úgy elvezetni, hogy ne keletkezzen dugó.

A BME docense szerint a legjobb eszköz erre manapság a közlekedési lámpa, amelyben olyan programok futnak, amelyek megszabják, hogy mikor milyen színűre vált a jelzés, és a mostani fejlesztés ezt tudja valós időben befolyásolni. A nemzetközi csapat megoldása méri a forgalmat, betanítja a modelleket, és ha szükséges, akkor ezek alapján beavatkozik a lámpák működésébe.

Néhány éve kezdték el a kísérletezést, Pécsett zajlottak az első tesztek, mindössze egyetlen lámpával, most Isztambulban lesz egy tesztövezet, egy nagyon forgalmas, tengerpartra vezető útszakasz, ahol öt összefüggő kereszteződés is található. Ezeknek a forgalomszabályozásába tudnak most „belenyúlni”.

A szakértő szerint a projekt most tart nagyjából a felénél, rengeteg adatot gyűjtöttek be, amelyek alapján új modelleket fejlesztettek, és ezeket tesztelik. Előzetesen készítettek egy szimulátort, ahol le lehet modellezni a folyamatokat, ezt követően indulhat szeptembertől élesben is a kipróbálás, ami másfél évig fog tartani. Simon Vilmos leszögezte:

„ez nem egy olyan terület, ahol csak úgy ki lehet próbálni valamit és rögtön működni fog; sok idő és türelem szükséges ahhoz, hogy a rendszer tényleg megbízhatóan működhessen”.

A legnagyobb kihívás a váratlan helyzetek, például a balesetek és a hirtelen bekövetkező időjárási események beépítése a modellbe – mondta az InfoRádióban a BME docense.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az MI vezérli majd a közlekedési lámpákat – a magyar kutatók megoldását szeptembertől tesztelik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást