Nyitókép: MTI/AP/John Raoux

"Űrpályázat" indul Magyarországon

Infostart / MTI
2025. március 13. 14:30
Az Európai Űrügynökség (ESA) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közreműködésével 2 millió euró keretösszegű pályázatot hirdetett csütörtökön magyar vállalatok és kutatóintézetek újgenerációs hálózattechnológiai megoldásainak, valamint védelmi és biztonsági űrrendszerek kifejlesztésének támogatására.

A pályázat célja a magyar kommunikációs műhold képességek kiépítése, illetve fejlesztése, ezáltal a hazai ipar versenyképességének megerősítése az európai és a globális piacon - jelentette be a minisztérium. A pályázat előzménye egy tavaly novemberi szakmai rendezvény, amelynek keretében a szaktárca és az űrügynökség közösen felmérte a magyar vállalatokban rejlő potenciált a kommunikációs műhold képességek kiépítésének és fejlesztésének vonatkozásában.

A felhívás 5G és 6G, valamint védelmi és biztonsági űrrendszerek kategóriáira olyan vállalat, vagy kutatóintézet jelentkezhet, amely a támogatott tevékenységet Magyarországon végzi és időben benyújtja regisztrációját.

A finanszírozás egyaránt kiterjed hardver- vagy szoftverrendszer, illetve szolgáltatás kidolgozására.

Szolnoki Szabolcs, az NGM technológiáért felelős helyettes államtitkára a közleményben kiemelte: az űripar a világ egyik legjobban növekedő iparága, melynek globális árbevétele 2040-re meg fogja haladni az 1100 milliárd dollárt. Az Európai Űrügynökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium által vezetett magyar delegáció közreműködésével kidolgozott programok nemcsak az űrtevékenységek jövőjét formálják, hanem kulcsszerepet játszanak a digitális fejlődésben is. Magyarország az utóbbi években kiemelkedő eredményeket ért el ezen válságálló iparágban, most pedig az elrugaszkodást követően eljött a léptékváltás és növekedés ideje - fogalmazott a helyettes államtitkár.

A pályázatok benyújtási határideje 2025. április 30. Részletes információkat a Neumann János Technológiai Platform honlapján olvashatnak (https://neum.hu/palyazati-lehetoseg-nyilik magyar-uripari-vallalatok-szamara/) - hívta fel a figyelmet az NGM.