Nyitókép: Pavlo Gonchar/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Androidosok, figyelem: érkezik a Google várva várt újítása

Infostart
2024. szeptember 5. 06:38
A Google a „szokásos menetrendhez” képest majdnem egy hónappal később adta ki az új mobilos operációs rendszer, az Android 15 forráskódját, amit mostantól számítva néhány héten belül megkapnak majd a nemrég bemutatott Pixel 9-ek is.

Augusztus közepén mutatta be a Google az új csúcstelefonjait, a Pixel 9-család tagjait, amivel a vállalat hosszú idő után visszatér Magyarországra. A bemutatón azonban nemcsak ez derült ki, hanem az is, hogy a legújabb operációs rendszernek, az Android 15-nek egyelőre se híre, se hamva. A vállalat a szoftver kódját a Pixelek bemutatójával egyidőben szokta elérhetővé tenni más mobilgyártók számára a forráskódot, valamint a támogatott Pixel-eszközökre a rendszert, ez azonban ezúttal nem történt meg.

A változtatás mögött az a törekvés áll, hogy a lehető legstabilabb rendszert kapják meg a felhasználók. A Google végül egy hónapos csúszással, szeptember elején adja ki az Android 15-öt – írja a hvg.hu.

A vállalat bejelentése szerint a rendszer mostantól elérhető az Android Open Source Projectben. Ennek köszönhetően a mobilgyártók képesek lesznek a saját készülékeikhez formálni az operációs rendszert. A rendszer néhány héten belül elérhetővé válik bizonyos Pixel-modelleken – ebbe egész biztosan beletartoznak a Pixel 9-sorozat tagjai –, míg a Samsung, a Honor, az iQOO, a Lenovo, a Motorola, a Nothing, a OnePlus, az Oppo, a Realme, a Sharp, a Sony, a Tecno, a Vivo és a Xiaomi egyes eszközeire a következő hónapokban érkezhet meg a szoftver.

A híroldal cikke szerint az operációs rendszer olyan új fejlesztéseket hoz el, mint például a Private Space, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az operációs rendszer egy része elkülönítse az érzékeny információkat. A szoftverfrissítés azt is lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy elmentsék kedvenc osztott képernyős alkalmazáskombinációikat, ami meggyorsítja az indításukat és használatukat.

A Google azt ígéri, hogy az Android 15 a felhasználók biztonsága terén is többet nyújt az eddigieknél, így nagyobb védelmet nyújt például a kiberbűnözők trükkjei ellen. Hogy ez pontosan mit takar, az majd az operációs rendszer első tesztjeiből fog kiderülni.

A Google Spotlight Weeks néven egy sorozatot is indít a fejlesztőknek, amiben részletesen bemutatja, mire képes az Android 15.