Nyitókép: Pixabay

Szenzációs magyar szabadalom a koronavírus ellen – jöhet a "vérmosás"

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. június 29. 18:03
Szabadalommal zárulhat a magyar koronavírus-kutatás – erről beszélt az InfoRádióban az Országos Vérellátó Szolgálat kutatási, fejlesztési és innovációs igazgatója. Nacsa János elmondta, hogy egy most előállított, faktor H nevű molekula képes meggátolni a gyulladásos folyamatokat.

A koronavírus-kutatás egyik alapelgondolása abból indult ki, amit sok évtizede alkalmaznak – a passzív immunitás elve –, hogy aki kigyógyul a betegségből, annak a vérében vannak olyan anyagok, amelyek védenek a fertőzés ellen, tehát ezt át lehet adni védendő betegeknek. Magyar kutatók egy csoportja azonban azt figyelte meg, hogy annak dacára, hogy valaki már súlyos állapotban és támogatott lélegeztetésen volt, nagyon gyorsan jobban lett.

"Feltételeztük azt, hogy nem csak az alapelképzelés szerint működhet az átvitt védettség, hanem más anyagok segítségével is. Azt kezdtük kutatni, hogy milyen molekulák állhatnak ennek a hátterében, azt kerestük, hogy mi az az egyéb molekula, amely egy erős gyulladás része, a citokinvihart megelőző állapotban, és meg lehet menteni a beteget vele, anélkül, hogy vissza tud hívni valamit" – mondta az InfoRádióban az Országos Vérellátó Szolgálat kutatási, fejlesztési és innovációs igazgatója, Nacsa János professzor.

A molekula a faktor H nevet kapta, ez a "komplementrendszer", ami az immunrendszer egy nagyon ősi alapvető változata, és a gyulladásos folyamatot képes gátolni. Ez egy természetes molekula, megtalálható az emberben, valakiben több, valakiben kevesebb, és a szakcikkek alapján arra jutottak, hogy valóban összefügg azzal, hogy valaki védettebb-e a súlyos gyulladásos folyamat kialakulásával szemben. Ebből kiindulva kezdtek e molekula módosított változatainak fejlesztésébe, és azt vizsgálták, hogy kísérleti körülmények között tudják-e alkalmazni, hogy valóban gátolja-e a gyulladásos folyamatot laborkörülmények közötti sejtes rendszerben.

Nacsa János elárulta, hogy a felfedezésükből szabadalom lesz, mert ezt a molekulát más még ebben a formában nem állította elő. Az ELTE hasonló úton jár, ott is kidolgoztak egy szabadalmi eljárást, és védeni fogják a molekulájukat.

A két mesterséges, tehát úgynevezett rekombináns úton előállított egyszerűsített faktor H molekula mellett ezt a molekulát a természetes formájában szintén a konzorciumi partnerek révén Nacsa Jánosék kivonták a vérből.

"Négy anyagot – a két mesterséges faktor H-t, egy természetest és a plazmában lévő ellenanyagot, ami az eredeti elgondolás szerint védi a betegeket – vizsgáltuk a Nemzeti Virológiai Laborban Pécsett, hogy a megfertőzött sejtek pusztulását ki tudjuk-e védeni ezzel a négy anyaggal, bármelyikkel, egymással nem kombinálva. Nem tudtuk, hogy mi a mechanizmusa ennek a sejtpusztító hatásnak, lehet, hogy a gyulladással függ össze, lehet, hogy a tüskefehérje közvetlenül pusztítja a sejteket, ott valamilyen mechanizmus van. Mi csak azt néztük, hogy ha bevisszük a védőnek gondolt anyagokat a vírussal szemben, akkor azt a hatást meg tudjuk-e akadályozni" – részletezte.

Aa kutatás hasznosításáról a professzor elmondta, infúzióként használhatják, és a plazmából kivont faktor H védőhatású lehet akkor, amikor már a citokinviharnak biztos előjelei vannak. A másik hasznosítási lehetőség az lehet, ha ezekkel a molekulákkal "kimossák" a vérből a gyulladásos anyagokat. "Egy úgynevezett plazmaferezis géppel átáramoltatjuk a vérét a rossz állapotban lévő, gyulladásos anyagokat hordozó betegnek ezen a rendszeren, és ha le tudjuk kötni egészen specifikus molekulákkal, akkor akár egy-két órán belül nagyon gyors hatást tudunk elérni, hiszen kiszedjük azokat a veszélyes, gyulladásos anyagokat, amelyek az életét veszélyeztetnék. Ez a leggyorsabb lehetőség, és ez talán könnyebben és gyorsabban engedélyeztethető, hiszen nem egy molekulát viszünk be infúzióban, aminek nagyon szigorú kritériumoknak kell megfelelnie, hanem a vért áramoltatjuk át, és abból mi valamit kiveszünk, ami kockázatos a betegnek" – húzta alá Nacsa János.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Koronavírus-kutatás - Nacsa János
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást