Nyitókép: Getty Images

Itt a virágszámláló mesterséges intelligencia, ami szinte hajszálpontosan megbecsüli a gyümölcstermést

Infostart
2024. június 24. 06:27
Kutatók szerint az új technológia segíthet abban is, hogy mérséklődjön a vízpazarlás a mezőgazdaságban.

A skót National Robotarium kutatói egy nemzetközi csapattal közösen olyan algoritmust fejlesztettek ki, ami már hónapokkal a betakarítás előtt segít előre jelezni, mekkora évi terméshozam várható a gyümölcsfajtákból – írja a hvg.hu a The Next Web beszámolója alapján. A mesterséges intelligencia a fákon lévő virágokat számolja meg olyan fotók alapján, amelyeket akár egy okostelefonnal is el lehet készíteni.

A legtöbb termelő általában manuális módszerekkel próbálja megbecsülni, mennyi termése lesz az adott évben, de ez sok esetben pontatlan. Az új, MI által vezérelt fejlesztés ebből a szempontból is hasznos lehet. Az eljárás lényege, hogy

felismeri a virágok egyedi mintáit, formáit, színeit még akkor is, ha azok takarásban vannak, vagy fedik egymást.

A kutatócsapat egy spanyolországi gyümölcsösben őszibarackfákon végezte a tesztjeit. Tájékoztatásuk szerint az általuk kifejlesztett rendszer 90 százalékos pontossággal tudta megbecsülni a terméshozamot, míg a gazdálkodók előrejelzése csak 50-70 százalékos pontosságot mutatott. A tudósok szerint a jövőben almával, körtével és cseresznyével is érdemes lenne elvégezni a tesztelést.

A kutatók kiemelték: jelenleg a globális vízfogyasztás mintegy 70 százalékáért a mezőgazdaság felel, ám ennek csak nagyjából a fele az, ami hasznosul. A termesztett zöldségek és gyümölcsök esetében szintén 50 százalékos a veszteség. A virágszámláló mesterséges intelligencia erre a problémára is megoldást adhat, mivel a víz és a műtrágya felhasználásán javítva akár növelhető lenne a hozam, illetve csökkenteni lehetne a pazarlást.