Nyitókép: Forrás: X / William Richter

Holnap lövi ki gigantikus rakétájával többször használható űrhajóját a SpaceX - akár élőben követhető

Infostart
2024. június 5. 14:37
Ez lesz a Spaceship-program negyedik kilövése, 2 óra hosszúra tervezik. Az űrhajó célja első körben a Hold, de a tervek szerint később akár a Mars is elérhető lesz vele.

A Starship űrhajó előző, márciusi kilövése, melyről az Infostart is beszámolt, bár nem lett tökéletes, de még így is sikeresnek volt mondható. Akkor egy majdnem teljes tesztrepülést sikerült végrehajtania a vállalatnak, a küldetésirányítás ugyanis megszakította a kapcsolatot az űrjárművel, ami így nem érkezett vissza egy darabbal a Földre, hanem a légkörbe belépve szétesett és elégett. Az eredménnyel viszont még így is elégedett volt Elon Musk űrcége.

A CNN híradása szerint a SpaceX megkapta az engedélyt a következő kilövéshez a Szövetségi Repülésügyi Hatóságtól (FAA), így

június 6-án csütörtökön, helyi idő szerint reggel 7 órakor elindulhat negyedik tesztútjára a Starship a texasi kilövőállomásról.

A FAA engedélyez minden kereskedelmi rakétakilövést, így a csütörtökit is, amely a hatóság szerint minden biztonsági és egyéb előírásnak megfelel.

A Starship a valaha épített legerősebb űrjármű, két részből tevődik össze: a felső űrhajóból, és az alsó gyorsító rakétából, amely a "Super Heavy", vagyis "Szupernehéz" névre hallgat. A kilövést a vállalat Texas államban található Boca Chica melletti magánterületéről végzik majd.

A SpaceX háromféle hibalehetőséggel számol, melyek esetében nem lesz szükség kivizsgálásra, ha az űrhajó megsemmisül: meghibásodhat az űrjármű hővédő rétege, részben elveszíthetik felette az irányítást repülés közben, valamint hajtóműhiba léphet fel a visszaérkezéskor.

A FAA közleményében kijelentette, hogy ha a felsorolt három hibán kívül valamilyen más anomália fordul elő a Starshippel vagy a Super Heavy rakétával, feltétlenül kivizsgálják annak okát. Ezen felül a hatóság elfogadta az űrhajó kontrollált és kontrollálatlan visszatérésének lehetőségeit is.

Ha a SpaceX úgy dönt, hogy megszüntetik az irányítást a légkörbe való visszalépéskor, előtte mindenképpen közölniük kell azt a FAA-val.

A Starship minden tesztrepülésének más a célja, más eredményeket várnak el tőlük. Ezúttal a Starship és a Super Heavy visszatérésére és újrahasznosíthatóságára koncentrálnak, melynek során végre terveznek hajtani úgynevezett landoló-begyújtást, és egy lágy érkezést a Mexikói-öbölbe az utóbbival, és egy irányított légkörbe való visszatérést az űrhajóval. Ha ez sikerül, a Starship az Indiai-óceánba fog becsapódni.

A SpaceX több szoftveres és hardveres fejlesztést is alkalmazott az űrjárművön a korábbi kilövések tapasztalataira alapozva. A vállalat közlése szerint a negyedik tesztkilövés célja, hogy közelebb kerüljenek a gyorsan újrahasználható Starshiphez. Továbbra is gyors ütemben tervezik fejleszteni a projektet, mielőbb a terepen tesztelve az újdonságokat.

A lehető leghamarabb szeretnének előállni egy gyorsan visszaállítható szállítórendszerrel, melyet arra terveztek, hogy rakományt és embereket szállítson Föld körüli pályára, a Holdra, a Marsra, és akár azon túlra is.

Elon Musk továbbra is az első Marsra szállást határozza meg rakétaprogramja fő céljaként. Emellett a NASA is kiválasztotta a Starshipet partnerének, hogy űrhajósokat juttasson a Holdra több mint öt évtized után, az Artemis-program részeként. Az űrügynökség folyamatos versenyben van Kínával, hogy kinek sikerül először állomást létesítenie a Hold felszínén.

A holnapi kilövést a SpaceX weboldalán élő közvetítésben lehet figyelni, magyar idő szerint délután 2-től.