Nyitókép: Pixabay

Nincs más megoldás: jöhet a negyedik fény a közlekedési lámpákon

Infostart
2024. május 15. 05:48
Az önvezető autók terjedésével kevés lesz a piros, a sárga és a zöld szín.

A járművek technológiájának átalakulásával a közlekedés egy másik fontos eszköze is megváltozhat. Az önvezető autók megjelenése véget vethet a piros, sárga és zöld fényekből álló közlekedési lámpák 1914 óta íródó történetének – írja az AP.

A vezető nélküli autók elterjedése szükségessé teheti egy negyedik jelzés bevezetését, legalábbis erre jutott egy kutatócsoport a North Carolina State University, Ali Hajbabaie, a csapat vezetője szerint a negyedik jelzőfény azt mutatná a többi autósnak, hogy önvezető autó közlekedik, és ha felgyullad, akkor elég csak az előttünk közlekedő kocsit követni: az önvezető autóknak, valamint minden sofőrnek azt jelezné, hogy az adott pillanatokban át kell adni az irányítást a gépjárműnek.

„A koncepciónk szerint a kereszteződésekben az általunk fehér lámpás szakaszban az önvezető járművek komputerei kapnák meg az irányítást, ami az embereket is tájékoztatná arról, mi a teendőjük. A piros továbbra is tilost, a zöld továbbra is szabad utat jelentene, míg a fehér fény azt üzenné az embereknek, hogy egyszerűen kövessék az előttük haladó autót” – magyarázta Ali Hajbabaie.

A fehér fény felgyulladása tehát az önjáró autóknak azt üzenné, hogy a rendszereik alkalmazásával, más zavaró, bizonytalansági tényezők nélkül közlekedhetnek, míg a hagyományos gépjárművek vezetői tudhatnák, hogy egyszerűen az előttük lévő jármű jelzéseire és viselkedésére hagyatkozhatnak. Ha az adott kereszteződésben többségben lennének az emberi irányítású gépjárművek, a rendszer egyszerűen visszakapcsolna a hagyományos, piros-sárga-zöld hármasra.

Az új rendszerre még várni kell, ehhez az önvezető autók arányának el kellenen érnie a 40-50 százalékos arányt.