Elképesztő felvételek a Jupiter egyik holdjáról

Infostart
2024. április 22. 07:14
A Jupiter-missziójának űrszondája, a Juno második alkalommal is megközelítette az Iót, a gázóriás egyik legnagyobb holdját, hogy méréseket végezzen a Naprendszer egyik legfurcsább bolygójának megértéséhez.

A NASA közleménye szerint a Juno 2023 decemberében és 2024 februárjában rendkívül közel repült az Ióhoz, mintegy 1500 kilométerre került a felszíntől, és elkészítette az eddigi legpontosabb felvételeket a hold éghajlatáról és földrajzáról.

Az Io felszínén hemzsegnek a vulkánok, és néhányat működés közben tudtak elkapni.

„Méréseink így teljesen új képet festenek a Jupiterről és holdjairól, az összeállításukról és a történelmükről” – nyilatkozta Scott Bolton, a Juno vezető kutatója. A vg.hu összefoglalója szerint a felvételen látható volt egy 200 kilométer széles lávató, a Loki Patera, valamint egy óriási obszidiánhegység is, amelynek felszíne olyan sima, mintha üvegből lenne.

A Juno mikrohullámú sugárzást mérő műszere által gyűjtött adatokból készített térképek azt mutatják, hogy az Io felszíne nemcsak viszonylag sima a Jupiter többi holdjához képest, hanem a pólusok sokkal hidegebbek, mint a középső, vulkanikus szélességi körök.