Nyitókép: Dimitri Otis/Getty Images

Ez még hiányzott az iPhone-ról: érkeznek a gendersemleges emojik

Infostart
2024. február 7. 05:45
Ötletes, sosem látott emojikkal bővül az Apple-készülékek eszköztára.

Márciusban érkezik az Apple-eszközökre az iOS 17.4-es frissítése, amellyel új emojik is elérhetővé válnak a felhasználók számára – írja a MacRumors értesülése alapján a 24.hu.

A Unicode Consortium nevű karakterkódolással, valamint a karakterek megjelenítésével és használatával foglalkozó szervezet már tavaly bejelentette, hogy korábban sosem látott hangulatjelekkel bővíti több mint 3500 emojit tartalmazó kínálatát.

Az új piktogramok kezdetben ugyan csak az Apple-eszközökön lesznek elérhetők, később azonban már minden okoskészülékről és platformról küldözgethetjük majd a különféle ötletes hangulatjeleket.

A paletta többek közt fejet rázó és bólogató arcokkal, főnixszel, barna gombával, limeszelettel, törött lánccal és gendersemleges családokkal bővül.
Fotó: MacRumors

Az iOS 17.4-es frissítését már nagyon sokan várják, ugyanis az App Store mellett más alkalmazásboltok is elérhetővé válnak majd az Apple eszközein, ugyanúgy, mint Androidon, ahol a Play Áruház mellé leszedhető akár az Amazon vagy a Samsung boltja is. Megkerülhetővé válik továbbá az elmúlt tizenhét évben megszokott rendszer, miszerint csak az Apple-ön keresztül, a cégnek részesedést fizetve lehet alkalmazásokat (és azokon belüli mikrotranzakciókat) kínálni almás eszközökön.

Az új frissítés publikus verziójának érkezését követően mindenki használhatja majd a saját webmotorját is, sőt, akárcsak Androidon, a felhasználók választhatnak majd, hogy melyik böngészőt szeretnék alapértelmezettnek beállítani a készülékükön.