Nyitókép: Forrás: IFLScience

Szenzáció: először sikerült lencsevégre kapni ezt a ritka állatot

Infostart
2023. november 28. 06:13
A kivételes méretű rágcsálókról keveset lehet tudni, éppen ezért olyan fontos, hogy most végre élő példányokat is sikerült megörökíteni.

A történelemben most készült először fotó a Vangunu szigetén élő, kókuszdiókat feltörő óriáspatkányokról – írja az IFLScience cikke alapján a 24.hu. A ritka és különösen nagy termetű rágcsálókról készült felvételeket a helyi lakosok segítségével kihelyezett vadkamerák készítették, egy év alatt összesen 95-öt négy különböző példányról.

A vangunui óriáspatkányok (Uromys vika) 46 centiméter hosszúságúra és 1 kilogramm tömegűre is megnőhetnek.

Az őslakosok régóta ismerik ezeket a fákra ügyesen mászó, kókuszdiók feltörésére is képes állatokat, amik a tudomány számára sokáig ismeretlenek maradtak. Tyrone Lavery, a képeket közlő új tanulmány egyik szerzője elmondta, a kutatók évtizedeken keresztül próbáltak a nyomára akadni ennek a különleges rágcsálónak, de egészen mostanáig nem sikerült. Ezelőtt csupán 2017-ben tudtak megvizsgálni egy elpusztult egyedet.

Bár nem ismert, pontosan hány egyede él a fajnak, a Természetvédelmi Világszervezet vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolják. A fényképek is azt bizonyíthatják, hogy a hatalmas rágcsáló kihalófélben lehet, a szakértők mégis abban reménykednek, hogy a most készült fotók segíthetnek a megmentésében.