Nyitókép: Traitov/Getty Images

Technológia a demokráciában: mindig vannak, akik nem tudnak vagy akarnak élni az újjal

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2023. szeptember 10. 14:44
A digitális kormányzásról és az e-demokráciáról szól a Nemzetközi Információfeldolgozási Szövetség éves konferenciája, amelynek idén három napig a Budapesti Corvinus Egyetem adott otthont. A rendezvény házigazdája, Csáki Csaba egyetemi docens az InfoRádiónak elmondta: a technológiai fejlődésnek figyelembe kell vennie azokat is, akik nem képesek lépést tartani vele.

A Corvinuson rendezett konferencia azt járta körül, hogy a demokratikus folyamatokban az emberek hogyan vesznek részt, és ebben a technológia mit tud segíteni.

"A különböző szervezetek, magánszemélyek jobban részt tudjanak venni a demokratikus folyamatokban, ne csak a választásokban, hanem az azok közötti normális demokratikus folyamatokban akár országos, akár helyi közigazgatási szinten" – mondta az InfoRádióban Csáki Csaba egyetemi docens.

A technológiától mindig azt várjuk, hogy tegye egyszerűbbé az életünket: ami eddig drága volt, legyen olcsóbb, ami eddig bonyolult volt, legyen egyszerűbb. De néha csalódást okoz a technológia, illetve annak használata, főként a bonyolultsága miatt. Erre reagálva azt mondta, ő maga is sokszor szkeptikus, hisz nem szabad elragadtatnia magát az embernek az eredményeitől.

"Legyünk őszinték: ha megnézzük, akár csak Magyarországon mi mindent tudott nyújtani a technológia, az adóbevallást már az adóhatóság el tudja készíteni, én pedig két gombnyomással ellenőrzöm és elfogadom. Egész komoly eredmények vannak. Ám az Egyesült Államokban például azon vitatkoznak már, hogy az elektronikus választási rendszer működött-e. Lesznek mindig pozitív és negatív példák" – említette.

A "lemaradókkal" és frusztrációjukkal, esetleges kiesésükkel a demokratikus folyamatokból is foglalkozni kell, ezzel kapcsolatban Csáki Csaba azt mondta, ilyen

lemaradók "mindig is voltak", már az 1700-as években is.

"Nem a technológiával van a gond, hanem ahogy azt alkalmazzuk. Amikor egy régi helyére belép egy új technológia, mindig vannak, akik előrébb vannak" – tette hozzá.

Az volt a konferencia témája is részben, hogyan lehet észrevenni azokat a helyzeteket, problémákat, rétegeket, csoportokat, amelyek kimaradnak.

"Van egy durva statisztikai adat: az egész világon közel kétmilliárd embernek nincs internet-hozzáférése, ami viszont nekünk napi szinten megvan. Épp ez a lényege a helyes demokráciafelfogásnak, hogy az új eszközöknek, technológiáknak figyelme legyen azokra, akik ezekkel nem tudnak vagy nem akarnak élni" - hangsúlyozta Csáki Csaba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Corvinus-konferencia - e-kormányzás, e-demokrácia - Csáki Csaba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást