Nyitókép: Mensent Photography/Getty Images

Erre figyelni kell - földsúroló aszteroidák érkeznek

Infostart
2023. augusztus 16. 04:00
A NASA szakértője szerint közelségük nem jelent közvetlen veszélyt.

A NASA közleménye korábban arról számolt be, hogy az augusztus 14-ével kezdődő héten négy különböző úgynevezett földsúroló aszteroida közelíti meg a Földet – írja az origo.hu.

A csillagászati szakirodalomban földközeli vagy földsúroló objektumnak számít az olyan aszteroida, üstökös vagy nagyobb meteoroid, melynek pályája 1,3 CsE távolságon belül keresztezi a Föld pályáját és így elvileg fennáll az ütközés lehetősége. A Torino-skála 0 és 10 közötti besorolással adja meg egy-egy földsúroló objektum potenciális veszélyességét, valamint a feltételezett ütközés súlyosságát az objektum tömegéből és sebességéből számított becsapódási energia alapján.

A mostani aszteroidák közül a 2023 OE5 jelű aszteroida ért legközelebb, 756-960 ezer kilométeres becsült távolságra a Föld mellett, mérete pedig akkora lehetett, mint egy nagyobb családi házé. Hasonló méretű a 2023 PS, illetve az utasszállító gépek méretéhez hasonló 37-40 méteres átmérővel rendelkező 2023 PQ, illetve 2022 PC-1 jelű aszteroida szintén most kerül földközelbe. Ez utóbbiak 1,55, illetve 5,1 millió kilométerre fognak elsuhanni a Föld mellett.

A NASA szakértője, dr. Kelly E. Fast szerint

a most földközelségbe kerülő kisbolygók nem jelentenek közvetlen fenyegetettséget.

A nagy környezeti katasztrófát okozó aszteroidabecsapódások azonban egyáltalán nem ismeretlenek a föld történetében. A legismertebb az a 65,5 millió éve, a mai Yucatan-félsziget térségében történt aszteroidabecsapódás, amely a földtörténet egyik legnagyobb kihalási hullámát okozva eltüntette a dinoszauruszokat az élet színpadáról.

A súlyos következményekkel járó aszteroidabecsapódások jövőbeli lehetőségét ezért egyáltalán nem lehet kizárni. A NASA Near Earth Object Program kutatási projektjének nyilvántartása alapján 1994 és 2013 között összesen 556 alkalommal érkezett nagyobb tömegű meteoroida a Föld légkörébe.