Nyitókép: MTI/EPA/COSTFOTO

Lépéselőnybe kerültek a kínaiak az űrversenyben

Infostart
2023. július 13. 06:24
Azon a rakétafejlesztési területen sikerült elsőséget elérnie Kínának, ahol gyilkos harc folyik az államok és a magánvállalatok között.

A kínai űrkutatás jelentős mérföldkőhöz érkezett azáltal, hogy a pekingi LandSpace vállalat szerdán sikeresen pályára állította a világ első metánnal és folyékony oxigénnel működő rakétáját.

A Portfolio beszámolója szerint az a teljes globális űripar számára jelentős mérföldkőnek számít, hogy most egy kínai magánvállalat állította sikeresen pályára a világ első metán–folyékony oxigén rakétáját. Ezzel a teljesítménnyel Kína a következő generációs hordozórakéták kifejlesztéséért folytatott verseny élére került, megelőzve az olyan amerikai versenytársakat, mint a SpaceX és a Blue Origin.

A Csucsüe-2 hordozórakétát a LandSpace pekingi székhelyű vállalat indította, amely a kínai kereskedelmi hordozórakéta-ágazat úttörői közé tartozik. A rakéta reggel 9 órakor szállt fel az északnyugat-kínai Csiucsüan űrközpontból, és az állami média jelentései szerint a tervezettnek megfelelően teljesítette a repülést.

Az újfajta rakéta-hajtóanyag jelentőségét az adja, hogy a metánt a hagyományos üzemanyagokhoz képest környezetbarátabb, biztonságosabb és költséghatékonyabb hajtóanyagnak tartják az újrafelhasználható rakéták számára.

A LandSpace ezzel az eredménnyel a második kínai magánvállalat, amely sikeresen indított folyékony hajtóanyagú rakétát. Egy másik jelentős mérföldkövet Kína áprilisban ért el, amikor a Beijing Tianbing Technology sikeresen indított egy kerozin-oxigén rakétát. Az egyre újabb hajtóanyagok kifejlesztése mind egy-egy újabb lépést jelent a költséghatékonyan újratölthető és újrafelhasználható rakéták létrehozása felé, ami tovább forradalmasítja az űrutazást.