Nyitókép: catinsyrup/Getty Images

Kutatás: a rohamoknál is súlyosabb veszély fenyegeti az asztmásokat

Infostart
2023. május 17. 21:36
Jelentősen megnöveli a rákos megbetegedés kockázatát az asztma, mutatott rá egy friss, 360 084 beteg adatainak átvizsgálásával végzett elemzés.

Meglehetősen aggasztó eredményre jutott egy friss, a Cancer Medicine folyóiratban publikált kutatás: az asztmás betegek körében 36 százalékkal nagyobb a rák kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik nem szenvednek a krónikus légúti betegségtől – szemlézi a hvg.hu.

Mint olvasható, a vizsgálatok során összesen 360 084, 18 és 65 év közötti résztvevőt – köztük 90 021 asztmás embert – követtek nyomon 8 éven keresztül.

A vizsgálat időtartama alatt az asztmás alanyok körében a kutatók által vizsgált 13 ráktípusból

ötnek nagyobb volt a kialakulás kockázata: ezek a tüdőrák, a melanóma, valamint a vese- és petefészekrák.

Megjegyzik azt is, hogy az asztmás résztvevők nagyjából harmada használt inhalációs szteroidokat, hogy kontrollálja és megelőzze a rohamait, de ez a vizsgált eseteknél pusztán annyi különbséget jelentett, hogy esetükben „csak” két ráktípus – a tüdőrák és a melanóma – kockázata nőtt meg.

A The Washington Post cikke szerint mindez az inhalációra használt szteroidok rák elleni védőhatását sugallja.

A kutatók meglátása szerint a rák kialakulásának magasabb kockázata hátterében az asztmához köthető krónikus gyulladás állhat.