Nyitókép: Unsplash.com

Meglepő, mi történik a halál előtt az agyban

Infostart
2023. május 3. 04:11
A szívrohamok túlélőinek beszámolói késztették vizsgálatokra a kutatókat.

Egy friss kutatás szerint a haldokló betegek egy része kómában is olyan agyi aktivitást mutatott, amely az ébrenléttel hozható összefüggésbe - derül ki egy kutatásból, melyről az IFLScience számolt be.

A tanulmány szerzői szerint a szívrohamok túlélőinek egy része úgy írja le a halálközeli élményeket (NDE), mint egy rendkívül színes, éteri élmény.

Ez azonban tudományos paradoxont jelent, mivel e körülmények között nem szabadna működnie az agynak.

Korábbi állatkísérletek ugyanakkor kimutatták, hogy a szívleállás az agyhullám-aktivitás megugrásával jár. Hogy kiderítsék, ugyanez történik-e az embereknél is, az észak-amerikai egyetem szakemberei négy szívrohamban elhunyt betegről készült elektroenkefalográfiai (EEG) vizsgálatok eredményeit nézték meg - írta a 24.hu.

Miután a négy, külső ingerekre nem reagáló, kómában fekvő betegről kiderült, hogy az orvosok nem tudnak segíteni rajtuk, lekapcsolták őket az életfenntartó gépekről. Amint az oxigénellátás megszűnt, a a négy beteg közül kettőnél a szívfrekvencia növekedését és a gamma-hullámok aktivitásának megugrását figyelték meg a kutatók. Meglepő módon ezt az aktivitást az agynak azon a részén észlelték, ahol a halántéklebeny, a fali lebeny és a nyakszirti lebeny találkozik.

Nusha Mihaylova, a tanulmány szerzője szerint az eredményekből nem lehet egyértelműen kiolvasni, hogy mit látnak a haldoklók: fehér fényt, vagy esetleg az életük fontosabb jeleneteit. A megfigyelés azonban jelentős előrelépés jelenthet a haldokló személyek gondolatainak leolvasásával kapcsolatos kutatásokban.