Nyitókép: Pixel_away/Getty Images

Moderna: már csak évek kérdése lehet a rák elleni vakcina

Infostart
2023. április 9. 07:00
A koronavírus elleni küzdelem rendkívül felgyorsította a kutatásokat – mondja a cég orvosigazgatója.

A The Guardian beszámolója alapján az évtized végére elkészülhetnek az első rákellenes vakcinák – írja az rtl.hu. A Moderna gyógyszeripari cég orvosigazgatója a lapnak elmondta, hogy olyan oltások kifejlesztésén dolgoznak, amik többfajta rákbetegséget is képesek meggyógyítani.

Paul Burton a brit napilapnak nyilatkozva kijelentette: az oltás több százezer, ha nem több millió embernek az életét fogja megmenteni. Szerinte személyre szabott rákoltásokat tudnak majd készíteni, több különböző tumortípus ellene.

Továbbá az mRNS technikáknak köszönhetően több, jelenleg gyógyszerrel nem kezelhető ritka – szív- és érrendszeri, illetve autoimmun – betegségre is lesznek nemsokára gyógymódok.

„Tíz év múlva pedig már közel leszünk ahhoz, hogy azonosítható legyen egy betegség genetikai oka, és relatív egyszerűséggel gyógyítható váljon” – tette hozzá a szakértő, jelezve, hogy a pandémia miatt 15 évnyi fejlődés zajlott le a területen egy–másfél év alatt.