A magaslégköri ózonréteg véd meg bennünket a káros ultraibolya-sugárzástól. Ez mintegy 15-25 kilométer magasságban található, diffúz módon szétszóródva, vagyis nem egy sűrű rétegként kell elképzelni a légkörben – magyarázta az Országos Meteorológiai Szolgálat adatellenőrzési osztályának vezetője.
Tóth Róbert elmondása szerint, miután a 80-as években felszínre bukkantak a problémák, és a kutatók megbizonyosodtak arról, hogy mi is zajlik a légkörben, rövidesen beindult egy meglehetősen hatékony nemzetközi összefogás az ózonréteg fogyásának kivédésre. Ezt vetették papírra a montréali jegyzőkönyvnek nevezett környezetvédelmi megállapodásban, amihez manapság már valamennyi ENSZ-tagállam csatlakozott. A nemzetközi összefogás végül oda vezetett, hogy a 2000-es évektől kezdve csökkenni kezdett a légkörben található, ózonréteget lebontó anyagok koncentrációja.
Az ilyen – főként ipari, mezőgazdasági – anyagoknak a felhasználása 1990 körül érte el a maximumát, évi csaknem 2 millió tonnával világszerte. Azóta viszont sikerült a legtöbb alkalmazásban megfelelő, a környezetet nem terhelő alternatív megoldást találni, amire a legtöbb helyen át is tértek.
„Persze a környezetvédelmi tudatosság, illetve a környezetvédelmi ellenőrzés hatékonysága nem minden országban egyformán erős” – jegyezte meg.
Mindenesetre a mérhető adatokból az derül ki, hogy szép lassan visszaáll az ózonrétegnek a veszélyessé váló szint előtti állapota. Ennek révén
a 70-es, 80-as évek ózonkoncentrációja ennek az évszázadnak a közepe táján érhető el, de nem mindenhol egyformán:
a Déli-sark fölötti nagyobb ózonhiány megszűnése kicsit későbbre tolódik, míg az Északi-sark feletti jó esetben már egy-két évtizeddel korábban helyreáll – mondta a szakértő.
A sztratoszférában az ózonréteget alapvetően az odakerülő klór és bróm ionok bontották, illetve még a mai is teszik. A klórt vagy brómot tartalmazó mesterséges vegyületeket a múlt század 30-as éveitől kezdték el egyre elterjedtebben alkalmazni, és vélhetően
az egész ózonproblémát ez az emberi tekervényesség okozta.
Tóth Róbert példaként említette, hogy ezeket a múltban előszeretettel használták
- hűtő- és klímaberendezések hűtőközegeiként,
- szigetelőhabok alapanyagában,
- különböző szórópalackok hajtógázaként, de
- nagy számban voltak káros vegyületeket tartalmazó gyógyszerek, például asztma elleni szerek, illetve
- a mezőgazdaságban üvegházak, fóliasátrak alatti talajok fertőtlenítésére, valamint
- tűzoltó gázokként is.
A rendkívül sokféle használat legvége pedig végül az lett, hogy a káros anyagok a levegőbe kerültek. Ennek megakadályozása még mai napig is feladat.
Mára az említett, 1990-es évek táján felhasznált évi 2 millió tonna a töredékére eset vissza, bár fejlődő országokban még előfordul ezen káros anyagok jelentősebb felhasználása, de ott is csökkenő mértékben – tette hozzá az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
A szakember végül arra is kitért, hogy az űrkutatás, illetve az ahhoz kapcsolódó rakétafellövések során csak elenyésző mennyiségű klór ion juthat a légkörbe, tehát úgy véli, hogy az ózonréteg visszaépülésének tendenciáját érdemben nem veszélyezteti ez a tevékenység, bár elképzelhető, hogy azért egy-két évvel megnöveli annak idejét.