Nyitókép: MR.Cole_Photographer/Getty Images

A férfiak jobban terjeszthetik a koronavírust

Infostart
2021. december 9. 04:30
A jelenségre egy amerikai kutatás derített fényt, amely a vírusrészecskék terjedését vizsgálta....

A férfiak nagyobb tüdőkapacitásuk miatt több vírusrészecskéket juttathatnak a levegőbe, így ők jobban is terjeszthetik a koronavírust – állapította meg a CBS News szerint az a kutatás, amelyet a Coloradói Állami Egyetem végzett el.

A vizsgálatot még novemberben végezték, elsősorban azért, hogy kiderüljön: mit lehet tenni annak érdekében, hogy az előadóművészek visszatérhessenek a színpadra. A vizsgálatba eltérő korú embereket válogattak be, köztük gyereket is. Minden részt vevőnek beszélnie és énekelnie kellett.

A kutatók rávilágítottak, hogy a férfiak több részecskét engedtek ki, mint például a nők vagy a gyerekek, ami azzal magyarázható, mert nekik kisebb a tüdejük. Rájöttek arra is, hogy az éneklés során több részecske kerülhet a levegőbe, mint akkor, ha valaki csak beszél – idézi a CBS hírét az hvg.hu.

John Volckens, az intézmény gépészmérnöki karának professzora azt mondta: az zárt és hangos helyszínek, mint a bárok, sportcsarnokok és koncerthelyszínek hajlamosak lehetnek a vírus nagyobb volumenű terjedésére. Szerinte azzal, hogy a világjárvány első évében szünetelt az előadó szakma, rengeteg életet sikerült megmenteni.