Nyitókép: Rost-9D/Getty Images

Meglepő felfedezésre jutottak a Föld mélyében

Infostart
2021. október 29. 05:40
A felfedezés átírhatja a korábbi téziseket.

A kutatók többsége nagyjából fél évszázada véli úgy, hogy a Föld belső magja egy főként vasból felépülő szilárd gömb, melyet a folyékony külső mag vesz körbe. Egy, a közelmúltban megjelent tanulmány alapján ugyanakkor elképzelhető, hogy a belső öv halmazállapota nem egységes – idézi a 24.hu a Live Science-t.

A bolygó belső hője és nyomása miatt a beső mag közvetlen vizsgálata helyett a kutatóknak a földrengések által keltett szeizmikus hullámokra kell támaszkodniuk. Ezeknek két típusa van: kompressziós hullámok, illetve nyíróhullámok.

A Hawaii Geofizikai és Bolygótudományi Intézet munkatársa nemrégiben azt kezdte vizsgálni, hogy a Föld öt különböző helyszínének nagy rengései által keltett hullámok miként utaznak a magon át a bolygó túlsó oldalára. Meglepő módon a nyíróhullámok, amelyeknek elméletileg gond nélkül át kellett volna haladniuk egy szilárd belső magon, bizonyos részeknél eltérítődtek.

Rhett Butler és kollégája arra jutott, hogy a belső mag nem teljesen szilárd: a zóna a felszínéhez közelebb tartalmazhat folyékony és félig szilárd részeket is. Amennyiben a csapat eredményeit a későbbi vizsgálatok megerősítik, a felfedezés átírhatja a Föld mágneses teréről kialakított képet.