Nyitókép: Photo by VCG/VCG via Getty Images

Húsz percig sütött a kínai mesterséges Nap

Infostart
2021. június 1. 15:40
Az EAST nevű fúziós erőműben több mint másfél percen át volt a Nap maghőmérsékleténél tízszer forróbb.

Kísérletet hajtott végre Kína az évek óta fejlesztgetett fúziós erőművével, és egy csapásra két rekordot is sikerült felállítani vele. Régóta dolgoznak már a világ tudósai azon, hogy folyamatosan működő fúziós reaktort hozzanak létre. Nincs ez másként Kínában sem, ahol több ilyet is fejlesztenek: az egyik a Tokamak HL-2M, amelynek belsejében már sikerült 150 millió Celsius-fokot létrehozni, a másik pedig az EAST (Experimental Advanced Superconducting Tokamak), ami a "mesterséges Nap" becenevet kapta a szakemberektől – írja a hvg.hu a futurizm.com, illetve a kínai állami Global Times beszámolója alapján.

Az EAST képes volt 101 másodpercen keresztül tartani a 120 millió Celsius-fokos hőmérsékletet, ami rekordhosszúságú időnek számít. A korábbi tesztek alapján ezt csak néhány tíz másodpercen keresztül sikerült.

Emellett 20 másodpercen át 160 millió Celsius-fokot produkált az EAST. A Nap magjának hőmérséklete "csak" 15 millió Celsius-fokos, vagyis a Nap maghőmérsékletének több mint tízszeresét sikerült elérni.