Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Hidegzuhany: biztosan messze még a világjárvány vége

Infostart
2021. május 31. 16:27
A WHO európai igazgatója világított rá, nagyon messze vagyunk még attól, hogy tényleg fellélegezhessünk: az átoltottságnak jóval magasabbnak kell lennie.

Ahhoz, hogy kimondhassuk: vége van a pandémiának, legalább 70 százalékos átoltottságra lenne szükség világszinten – mondta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója egy, az AFP-nek adott interjújában. Kluge szerint fontos, hogy az emberek ne érezzék úgy, hogy már mindent megtettek, s ne dőljenek hátra önelégülten, írja a MedicalXpress.

"Ne higgyék, hogy vége a pandémiának" – fogalmazott, hozzátéve, hogy az európai átoltottsági arányon is javítani kell.

"A világjárvány akkor ér véget, ha elérjük a 70 százalékos átoltottságot"

– tette hozzá.

A WHO európainak nevezett régiójába 53 ország tartozik, ezek közt földrajzilag Ázsiában található államok is vannak. Ezeken a területeken a lakosság 26 százaléka kapott már legalább egyadagnyi vakcinát. Az Európai Unióban is csak 36,6 százalékos ez az arány, a teljesen immunizáltaké pedig mindössze 16,9 százalékos.

Kluge egyik legnagyobb aggodalma a frissen felfedezett variánsok fertőzőképessége: ahogy elmondta, mostanra tudjuk, hogy az indiai variáns fertőzőbb, mint a brit, pedig már az is fertőzőbb volt a globálisan korábban elterjedt változathoz képest. Az indiai variáns a régió 53 országából 27-ben megjelent már, ugyanakkor az esetek és a halálozások száma ötödik hete esik stabilian, mostanra az októberi szintet érte el. Világszinten negyedik hete esik az esetszám.

Ez azonban nem azt jelenti Kluge szerint, hogy hátra is dőlhetünk. A belga szakember szerint

nagy veszélyt jelenthet, ha az emberek többé már nem elővigyázatosak,

ráadásul tömegrendezvények közelegnek, köztük a foci-Eb. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: adjunk piros lapot a koronavírusnak, ne engedjük, hogy újra útnak induljon. Továbbra is maszkviselésre, távolságtartásra, illetve a járvánnyal kapcsolatos gyors cselekvésre ösztönöz mindenkit. Ennek kapcsán beszélt arról is hogy az európai immunizáció ütemét is fel kell gyorsítani.

"Elfogadhatatlan, hogy egyes országok már a lakosság fiatalabb, egészséges részét oltják, míg más országok a régiónkban még mindig nem érték el az összes egészségügyi dolgozót és a legveszélyeztetettebb embereket" – mondta Kluge.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!