Nyitókép: Pesti József/Szoljon.hu

Rusvai Miklós az Arénában: "március végén érhet csúcsára a járvány"

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2021. március 9. 17:50
Az InfoRádió Aréna című műsorában megszólaló víruskutató jelenleg nagyjából egy-másfél millióra teszi a koronavíruson átesett személyek számát.

Magyarország dobogós helyen áll az unióban a beoltottak lakosságarányos száma alapján, több mint 10 százalék megkapta már legalább az első oltást.

Hogy hány oltott ember kell ahhoz, hogy az már éreztesse a hatását a számokban, arról Rusvai Miklós víruskutató, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, ennél is fontosabb a szükséges immunis személyek száma.

"Ne felejtsük el, hogy az oltottak mellett vannak még a fertőzésen átesett személyek is, akik ugyanúgy immunisnak tekinthetők. Úgy gondolom, hogy ha legalább 5 millió ember eléri az immunis státuszt, attól kezdve a járvány már érezhetően csökkenni fog. Jelenleg több mint 1 millió ember van oltva, de ők nem mind immunisak;

rajtuk kívül van 500 ezer bizonyítottan fertőzött, és ennél jóval magasabb a fertőzésen vélhetőleg átesettek száma. A következő két hétben ezért körülbelül 2-2,5 millió lesz immunisnak tekinthető."

A statisztikai adatok azonban minden bizonnyal rosszabbodni fognak a következő két hétben, ennek szerinte több oka is van:

  • a szennyvízadatok azt mutatják, a fertőzés terjed
  • a meghozott szigorú korlátozó intézkedések hatása legalább 2 hét
  • az oltások intenzív szakasza még csak február végén kezdődött, tehát az immunis személyek száma nagyjából két hét múlva kezd el növekedni, az immunrendszernek idő kell reagálni a beadott oltásra.

Mindezek alapján úgy gondolja:

"Március végén fog tetőzni a járvány harmadik hulláma, akkor talán lesz egy oldalazó mozgás, a statisztikai adatok nem fognak csökkenni, remélhetőleg április elején igen, a kórházban ápoltak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma és mindenek előtt a halottak száma is."

Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen számítás arra, hogy hányan kapták el eddig tünetmentesen átvészelve a betegséget, azt felelte:

"Nemzetközi becslések nagyjából tízszeresére teszik azoknak a számát, akik a bizonyítottan fertőzöttek mellett tünetmentesen átestek. Ha ezt készpénznek venném, már nem lenne szabad, hogy ez a fertőzés terjedjen, hiszen 5 millió embernek át kellett volna esnie, védettnek kéne lennie, de ez biztos, hogy nem így van."

Megjegyezte még, azon koronavírus-fertőzöttek, akik később plazmadonornak jelentkeznek, csak 25 százaléknyian alkalmasak plazmát adni, ennyien vannak, akikben megfelelő mértékű volt az immunválasz, megfelelő ellenanyagszinttel rendelkeznek. Plazmadonorok esetében csak az ellenanyagon alapuló védelmet nézik. Szerinte jelenleg egy-másfél millió koronavírus-fertőzésen átesett ember van Magyarországon.

A teljes interjút meghallgathatják kedden este 6 órától az InfoRádióban

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rusvai Miklós: március végén tetőzhet a járvány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást