Bár az emberiség a Földön élő összes élőlénynek csupán 0,01 százalékát teszi ki, mára már a vadon élő emlősök közel 80 százalékát, a növényeknek pedig több mint felé kiirtotta. Vagyis a kétmilliós számot számláló fajok éves kihalásának mértéke több mint 200, bizonyos becslések szerint akár évi 2000 is lehet – hívta föl a figyelmet Balogh Jeremiás. Természetesen ez nem kizárólag az ember, illetve az emberi tevékenység számlájára írható, értett egyet a Klímapolitikai Intézet kutatója, hanem az evolúció és a klímaváltozás is közrejátszhat, lásd az ausztráliai Nagy-korallzátony pusztulást, amely egyértelműen a globális felmelegedésnek köszönhető. Ugyanakkor például Afrikában már sokkal inkább a közvetlen emberi hatás a jellemző, akár a védett fajok levadászásával.
Európában, így Magyarországon is az édesvizekben a legdrámaibb a fajok populációjának a csökkenése. Hazánkban például a súlyosan veszélyeztett tokhalfélék azok, amelyek nagyon érintettek. Szinte már elő sem fordulnak az említett csoporthoz tartozó vizák vagy vágótokok, amelyek gyakorlatilag a dunai Vaskapu megépítése óta nem nagyon jönnek föl a Fekete-tengerből hazánkba. A legutóbbi viza-észlelés 1987-ben volt, tehát joggal mondható, ez a faj kipusztult Magyarország területéről – tette hozzá Balogh Jeremiás. De említhető akár a lápi póc, amely a mocsarak lecsapolása miatt fogyatkozott meg, vagy akár a madarak közül a fecskék, amik száma szintén drámaian kevés.
A szakember kiemelte, azon fajok esetében, ahol nagyon lecsökkent a populáció, mindenképp valamiféle védelmet kellene biztosítani, gondoskodva egyben a „feldúsításukról” is. De elengedhetetlen lenne az érintett fajok élőhelyének számító területek megóvása, bővítve a természetvédelmi területek nagyságát, erősítve a nemzeti parkok szerepét. A Klímapolitikai Intézet munkatársa végezetül az egyéni felelősség fontosságát is hangsúlyozta.