Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Tavaszi nyitással kalkulál több múzeum

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. december 7. 06:00
A kulturális intézmények idén elmaradt tárlataik jövő évi megvalósításán is dolgoznak, addig pedig az online térben várják az érdeklődőket programokkal.

Tavaszig nem nyitnak ki a magyar kulturális intézmények, így a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria sem. Az intézmények a digitális térbe menekített programokkal igyekeznek a kultúra iránt érdeklődők igényét valamelyest kielégíteni. Baán László főigazgató az InfoRádiónak elmondta: ez kódolva volt a helyzetbe.

"Csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz bezárás, és ez is meg is történt" – fogalmazott.

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria célja kiállításainak digitálisan bejárhatóvá tétele, valamint ezen túl háttértudás biztosítása oldalain. Ez utóbbi akár az iskolai oktatásban is segítséget jelenthet majd.

"Magyar tájak címmel van egy digitális tárlatunk, mely a trianoni békediktátum okán és apropóján a határon túli magyar művészettel foglalkozik, de itt van a Munkácsy-tárlatunk is"

– sorolta az online elérhető múzeumi tartalmakat Baán László.

Hozzátette: egyedülálló színházi programjuk, a Textúra is megtekinthető az interneten. Az angol preraffaelita mozgalmat bemutató és egy egyiptomi tárlat mellett Cézanne-kiállításuk is elmaradt idén, ezeket jövőre szeretnék megvalósítani.

A Magyar Nemzeti Múzeum februárban nyithat ki leghamarabb, akkortól kezdve próbál majd visszatérni fokozatosan a normalitáshoz Varga Benedek főigazgató elmondása szerint.

"Részben a halasztások, részben a hosszabb felkészülési idő miatta a múzeumok kiállítási programja sokkal gazdagabb lesz jövőre nem az idei, sovány programnál, hanem a tavalyinál vagy tavalyelőttinél is" – mondta el a főigazgató. A novemberre ígért tárlatvezetéseket online valósítja meg az intézmény. A múzeum a késő római császárkori ezüstkultúráról, ezüstművességről tervez nagykiállítást jövőre a Seuso-kincsre építve, sok külföldről behozott tárggyal. Emellett a pálos rend magyarországi történetét is bemutatják majd.

A Néprajzi Múzeum 2017 év végén zárt be, a Liget program keretében új épületbe költöztetik az Ötvenhatosok terén. A 2022-ben megnyitandó múzeum terveiről Szarvas Zsuzsa főmuzeológus, az állandó kiállítások projektvezetője elmondta az InfoRádiónak, hogy készülő kiállításaikat öt részből álló animációs kisfilmsorozattal tervezik népszerűsíteni addig is.

"Különböző korszakokból, helyekről, eltérő módon bekerült, emblematikus tárgyakat mutatunk be a múzeum gyűjteményéből" – fogalmazott.

A múzeumvezetők úgy tapasztalják, az érdeklődők nyitottak ezekre az online lehetőségekre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Múzeumzár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást