Nyitókép: Facebook

Elképesztő zenekari fotók mutatják, hogyan terjed a koronavírus

Infostart
2020. november 27. 22:29
Egyetemi kutatásban vettek részt a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának fúvósai, és az eredmény látványos lett.

A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának fúvós művészei a müncheni Ludwig Maximillians és az erlangeni egyetem megbízásából vettek részt egy tudományos kutatásban, amelynek az volt a célja, hogy megmutassa, hogy a hangszerek használata közben mennyi, a vírust is szállítani képes aerosol hagyja el a zenészek száját.

A fúvósok egyesével szólaltatták meg hangszereiket egy lesötétített szobában, de előtte egy e-cigarettából nikotinmentes folyadékot szippantottak fel, így a kutatók lézerfény és kamerák segítségével láthatóvá tették, mennyi apró csepp hagyta el a szájukat.

A közölt eredmények szerint az egymás mellett ülő művészek sokkal kevésbé vannak veszélynek kitéve, mint az egymás előtt és mögött elhelyezkedők – írja a hirado.hu. A kutatók úgy vélik, előre két méter, oldalra másfél méter a biztonságos távolság a zenészek között, kivéve a fuvolát, mert ott három, illetve két méter a biztonsági zóna határa.

A trombita esetében viszont a cseppek nagy része lecsapódik a hangszerben, és csak nagyon csekély a kiáramlás.

A biztonságos zenéléshez azonban nem elég a távolság betartása, a termet folyamatosan szellőztetni kell, különben a szennyezett cseppek jóval messzebbre is eljuthatnak a próba- vagy koncertteremben.