Nyitókép: Semmelweis Egyetem

Brutálisan romlik a magyarok látása

Infostart
2020. augusztus 29. 14:49
Tíz éve még csak egyötödünk volt rövidlátó, ma már minden negyedik ember. Mit tehetünk a folyamat ellenében? Válaszol a Semmelweis Egyetem.

Tíz év alatt ötödéről negyedére nőtt a rövidlátók száma itthon. Több fiatalnak is kell szemüveg, ami egyértelműen a – helytelen – képernyőnézés miatt van.

A Semmelweis Egyetem tanévkezdés kapcsán kiadott szakirányú közleménye szerint sok szülő viszi el ilyenkor szemvizsgálatra a gyermekét, a tanteremben az első hetekben ugyanis fény derül a látásromlásra.

Az iskolába járó gyerekeknél arra kell figyelni, hogy

30 centiméteres távolságból tudjanak olvasni,

és öt méterről felismerjék a látóélesség-vizsgáló tábla feliratait, jelzéseit. Az elmúlt években megfigyelhető folyamat, hogy a kisgyerekek akár már hároméves kortól elkezdenek táblagépeket, okostelefonokat és számítógépeket használni. Az ezekből a készülékekből kiáramló mesterséges fény, illetve a sok közelre nézés rövidlátás kialakulásához vezet – hívja fel a figyelmet Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.

Az is problémát jelent az okostelefon túlzott használatában, hogy a készülékeken nagyon kicsi minden. Ez a szemtől a szemlencse folyamatos domborúvá tételét igényli, ami a közelre nézés feltétele. Régen is hozzájárult a rövidlátás kialakulásához, ha valaki állandóan közelre nézett, például a sokat olvasott.

A rövidlátás különösen elterjedt az informatikusok, illetve a nagy tárgyi tudást megtanulók körében, akik sokat gubbasztanak könyvek fölött.

Egyes ázsiai országokban egyébként már 75 százalék a rövidlátók aránya,

a fejlett nyugat-európai országokban is ehhez közeli helyzet alakulhat ki, ha a szülők nem korlátozzák a gyerekek képernyőnézési idejét.

A szakember szerint az lenne az ideális, ha a kisgyerekek hatéves korig nem használnának okostelefont, a napi másfél-két óránál több monitornézés sem előnyös és nagyban hozzájárul a rövidlátás kialakulásához.

Kontaktlencse használatot 18 éves korig nem javasolják – higiéniai okokból.