Nyitókép: YouTube

Egy új magyar módszerrel néhány nap alatt letesztelhető lenne az egész ország

Infostart
2020. április 2. 14:48
Akár 64 ember mintáját is tesztelhetik egyszerre, ez nagyon meggyorsítja a folyamatot.

Magyar és külföldi szakemberek olyan folyamat kifejlesztésén dolgoznak, amellyel a lakosság nagy részét szűrni lehetne a koronavírusra, akár néhány nap alatt. Ez több tucat ember mintájának együttes vizsgálatával valósulna meg. A terv kidolgozói szerint a veszélyeztetettek elkülönítésével ezután hatékonyan fékezhető lenne a járvány – írja az Index.

A módszer lényege a tömeges, együttes tesztelés. A Török Ákos informatikust, Glattfelder Tamás közgazdászt és Vilmos Pétert, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont csoportvezetőjét is tagjai között tudó szakértői csoport a magyar lakosság szinte teljes egészének néhány nap alatt megvalósítható koronavírus-szűréséről készítettek tervet.

A terv kidolgozói szerint a megoldást az PCR-minták együttes elemzése, úgynevezett poolozása jelenti. Az ötlet a haifai Technion Izraeli Műszaki Egyetem kutatóiban is megfogant, az ottani tesztek igen előrehaladott szakaszban vannak. A javaslat lényege, hogy

ha több ember mintáját összeöntjük, majd együttesen elemezzük, akkor ugyanúgy kiderül, hogy a sok (akár 64) minta közül akár egy is pozitív a vírusra nézve.

Vagyis nem kell minden egyes emberre lefuttatni a több órát igénylő és több ezer forintba kerülő tesztet, lehet több tucatnyi embert egyszerre is tesztelni. Ez a sokszorosára emeli a rendelkezésre álló kapacitást, egyúttal csökkenti az egy személyre eső árat, és ami a legfontosabb, drasztikusan csökkenti a tömegek leszűréséhez szükséges időt.

A PCR tesztelési technológiánál az eljárás működése nem függ attól, hogy hány embertől származik a minta: ha benne van a vírus RNS-e, akkor azt ki fogja mutatni. Azt nem fogjuk tudni, hogy az együtt elemzett emberek közül pontosan ki vagy kik lettek pozitívok a vírusra nézve.

Ha viszont az egész csoport negatív lett, akkor tudhatjuk, hogy egyikük sem fertőzött.

Ha egy csoportban találnak pozitivitást, a mintát kettéoszthatják, megint lefuttathatják a PCR-t külön a két csoportra, és amelyik ily módon negatívnak bizonyul, azzal már nem kell többet foglalkozni, mert a fertőzött a másik csoportban van.

A javaslat szerint egy-egy közösen tesztelt csoportban olyan embereket kellene együtt elemezni, akik a gyakorlatban is találkozhatnak egymással (például egy háztartás, lakóközösség vagy munkahelyi közösség tagjai), és így megfertőzhetik egymást. Így nem feltétlenül kell első körben pontosan kideríteni, hogy konkrétan ki a fertőzött közülük, mert így is, úgy is karanténba kell helyezni mindenkit két hétre.

A magyar kutatók számításai szerint a 10 milliós magyar lakosság teszteléséhez 200 PCR-készülékre lenne szükség, ami rendelkezésre áll az országban.

Ha három műszakban működtetik őket, végigszűrhető a magyar lakosság elvileg egy, a gyakorlatban inkább kettő-négy nap alatt.

A gyakorlati megvalósításnak még számos kérdése van, hiszen nehéz megszervezni több millió ember mintavételét úgy, hogy megmaradjon a biztonságos elkülönítés, kell elég mintavevő eszköz, el kell juttatni a mintákat a laborokba, és tömegesen értesíteni kell a tesztelt embereket az eredményről.

Az egyszeri szűrés nem is lenne elég, mert a fertőzöttek újraindíthatják a járványt, ezért a teljes tesztelést néhány hetente meg kellene ismételni. A határokon is tesztelőpontokat kellene felállítani, ahol néhány óra várakozással szűrhetnék például a belépni kívánó kamionsofőröket.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!