Nyitókép: MTI/AP/NIAID-RML

Koronavírus – Már áprilisban jöhet a vakcina, de lehet, hogy hiába

Infostart
2020. március 10. 17:55
Attól tartanak, hogy hiába fejlesztenek ki egy védőoltást, nem biztos, hogy hatásos lesz a mutálódott vírustörzsek ellen.

A világ ennél jobban még sosem volt felkészülve arra, hogy egy-egy újonnan előbukkanó vírus ellen vakcinát gyártson – írja a brit TheTelegraph cikke alapján a hvg.hu.

A vakcinafejlesztés egyik fontos szempontja lehet, hogy a kórokozó már most is kétféle mutációban terjed:

van egy enyhébb lefolyású és egy gyorsan terjedő, agresszívebb változata, amely a megbetegedések 70 százalékát okozza.

A brit egészségügyi szakértők attól tartanak, hogy Nagy-Britanniát több hullámban támadja majd meg a vírus, és az egyes vakcinák nem lesznek hatásosak a mutálódott vírustörzsek ellen. Más szakértők szerint viszont a vírusvariációk meglehetősen korlátozott számúak, és nem jelenthetnek legyőzhetetlen akadályt

A kínai kutatók gyorsan feltárták a vírus genetikai térképét, a kutatók most az idővel versenyt futva próbálják kifejleszteni az ellenszert.

A brit lap úgy tudja, hogy a vakcinákat áprilisban kezdik el embereken tesztelni.

A világ több laboratóriuma egymással verseng, hogy elsőként állítsa elő az ellenanyagot, és több labornak már van prototípusa, amit egyelőre állatokon tesztelnek, abban bízva, hogy a jövő hónapban az emberi tesztek is elkezdődhetnek.

Az egyik változatban brit kutatók a hagyományos, antitestet létrehozó módszer helyett injekcióval új genetikai kódot juttatnak az izomba, arra utasítva ezzel, hogy olyan fehérjeréteget hozzon létre a koronavírus felületén, amely védekező immunreakciót vált ki.

A járványok ellenszerén dolgozók kutatóknak pénzt biztosító cég, a Cepi már bejelentette, hogy május végéig tesztelésre kész lesz a kórokozó elleni vakcina, ami elsőként még csak állatokon végzett teszteket jelent.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!