Világújdonságot fedezett fel a jó sörben egy holland professzor

Infostart
2019. december 7. 07:27
Úgy látja, a beleknek nagyon is egészségesek az erős sörök, elsősorban a másodszori fermentáláskor alkalmazott élesztők miatt.

A Turizmus Online a The Independent című lapra hivatkozva azt írja, egy holland kutatás alapján egyes sörök a bennük lévő baktériumok miatt annál egészségesebbek, minél erősebbek. Az Amszterdami Egyetemen dolgozó Eric Claassen professzor által jegyzett tanulmány szerint például az igen erős belga sörök emiatt nagyon is egészségesek, elsősorban a bélrendszerre vannak jótékony hatással.

A Magyarországon is hozzáférhető belga búzasörök - például a meggyes - is tele vannak jótékony probiotikus mikróbákkal; ezek felelnek a bélflóra egészségéért.

A tanulmány rávilágít arra, hogy nem is teljesen az erőben rejlik az egészségesség, hanem hogy kétszer is fermentálják az érintett söröket, a második eljárás alkalmával pedig nem csak a sör ízvilága és erőssége változik, de

másfajták a használt élesztők is, olyan savakat termelnek, amelyek irtják a belekben lévő káros baktériumokat.

Eric Claassen viszont figyelmeztet arra is, hogy csak a visszafogott fogyasztás lehet egészséges és csak a belekre nézve.