Nyitókép: Pixabay.com

Szerelmi fészek lett a baranyai templomtornyokból

Infostart
2019. december 4. 06:20
Egy év alatt a kihelyezett költőládákba másfélszeresére nőtt a tojások száma, és a kirepült baglyok aránya is igen szép, veszélyben a 2002-es rekordköltés.

A baranyai templomok tornyába költőládákat helyeztek ki tavaly, amire a baglyok reakciója sajnos az lett, hogy harmadával csökkent a gyöngybagoly-szaporulat. A szakemberek akkor úgy gondolták, a hideg 2018-as tavasz is gátolta a baglyokat. Az idei évre azonban - mint a Pécsi Újság írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületre hivatkozva - megváltozott a helyzet.

A költési időszak kezdetéig kirakott 155 ládából 90-et foglaltak el a madarak. Összesen 72 pár gyöngybagoly, 20 pár macskabagoly és 2 pár vörös vércse költését követhették nyomon. A macskabaglyok fiókáinak kirepülése után ezúttal 4 költőládát foglaltak el a gyöngybaglyok is.

A fészkelő gyöngybaglyok száma a tavalyihoz képest 25 párral nőtt. Mindez azt jelzi, hogy tavaly lényegesen kisebb lehetett a baglyok pusztulásának aránya, mint amit a rideg statisztika mutatott.

Idén tavasszal a gyöngybaglyok többsége már március elején költésbe kezdett, így bőven maradt idő a második költésekre is.

Összesen 37 pár költött kétszer, ami a második költések arányát tekintve rekordot jelent.

Kuriózumnak számít, hogy az egyik pár két sikertelen kísérlet után harmadszor is költött, melynek eredményeként végül sikeresen reptetett fiókákat.

A szakemberek számításai szerint a baglyok az első költések során átlagosan 7, a második költések esetében 9 tojást raktak. A kelési siker az első költéseknél 81,6 százalékos, a második költéseknél 83,3 volt. A kikelt fiókák több mint háromnegyede ki is repült.

A sikeres költéseknek köszönhetően

528 fióka hagyta el a költőládákat, ami másfélszerese a tavalyi kirepülésnek.

A rekord a 2002-es 547 fióka, de akkor ezt a számot sokkal több bagolypár hozta össze.