Nyitókép: Kovács Attila

Ezek az első felvételek az állatkert legújabb lakójáról

Infostart
2019. január 26. 13:12
Bizonyossá vált, hogy vombat született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

A nőstény vombat, Molly erszényében növekvő apróság tavaly ősszel születhetett, de eddig csak éjjellátó kamerával sikerült megfigyelni.A kölyök korát az állatkerti szakemberek nagyjából félévesre becsülik.

Azt még nem tudni, hogy az állatkerti tenyészpár, Molly és Wally negyedik kölyke milyen nemű, így egyelőre nevet sem kapott.

A Fővárosi Állat és Növénykert közleményében azt írta, hogy a kicsi már a negyedik Budapesten született vombatkölyök, ami kimagasló szakmai eredménynek számít, hiszen az európai állatkertek közül eddig csak hét intézményben születtek ilyen éjszakai erszényesek, bő száz év alatt összesen tizenhat egyed.

Ennél a fajnál vemhességi idő nagyjából egy hónap, vagyis elég rövid, ahogy az erszényeseknél általában. Az aprócska újszülött szinte embriószerűen fejletlen, megszületése után fejlődése hónapokig a biztonságot nyújtó erszényben folytatódik. Közben kinő a szőre, kinyílik a szeme, és általában hathónapos korára, de mindenképpen az ötödik hónap eltelte után végre ki is néz az erszényből, majd újabb hetek telnek el, amíg néhány lépés erejéig kimerészkedik onnan.

A közlemény szerint az Ausztráliában őshonos erszényesek rendkívül ritkán láthatók állatkertekben: hazájukon kívül csak tizennyolc ilyen intézményben tartanak vombatokat.