Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Hálózatkutatás: a karrierünket és az egészségünket is látják

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. november 21. 20:00
Barabási Albert László vehette át a Moholy Alapítvány Nagydíját. A hálózatkutató fizikussal ebből az alkalomból készített interjút az InfoRádió.

Sok területen mozgok, ezért számomra nagy öröm, ha egy olyan közösség ismer el, amelyben nem vagyok aktívan jelen - mondta az InfoRádió kérdésére Barabási Albert László. A hálózatkutató fizikus a Moholy Alapítvány Nagydíja különösen nagy élmény számára, mert óriási híve Moholy-Nagy László munkásságának, ezért szimbolikus jelentőségűnek tartja a díjat.

Barabási Albert László arról is beszélt, hogy hagyományosan a matematika foglalkozott a hálózatokkal, és foglalkozik is: például olyan kiemelkedő matematikusok, mint Lovász László, Erdős Pál, Bollobás Béla.

Amit mi hoztunk a témába, hogy miként néznek ki a valódi hálózatok, és ehhez szükség volt a fizikus-szemléletre - mondta. Új modelleket is kellett építeni, és kiderült, hogy ehhez a fizikus-eszköztár nagyon is alkalmas.

Nem feltétlenül az internet a legnagyobb hálózat - vélekedett Barabási Albert László. Mint mondta: el kell gondolkozni azon, mit jelent, hogy egy háló nagy? Ott van a legtöbb csomópont? Ebből a szempontból a világháló a legnagyobb. Más szempontból az elektromos hálózat a nagyobb. Emberi szempontból a társadalmi hálózat a legfontosabb, az egészségünket viszont a sejtjeinken belüli fehérje-hálózat befolyásolja.

Rengeteg hálózat létezik a környezetünkben, amelyek különböző mértékben határozzák meg az emberek életét, karrierjét, munkáját - hangsúlyozta a kutató. Azt kutatják, mi a közös ezekben a hálózatokban, és hogyan lehet ezeket matematikailag leírni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Barabási Albert László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást