Az élet máshogy is érkezhetett a Földön, mint ahogy eddig gondoltuk

InfoRádió
2017. november 21. 05:00
A földi élet talán olyan részecskék segítségével alakult ki, amelyeket az kozmikus por szállított a bolygóra.

Az Edinburgh-i Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a világűrben található csillagközi por, amelynek áramlása akár a másodpercenként 70 kilométeres sebességet is elérheti, és így nagy energiával rendelkezik, milyen hatással van a földi atmoszféra részecskéire.

Azt találták, hogy a Föld felszínétől legalább 150 kilométeres távolságban keringő részecskéket a kozmikus porral való ütközés egyszerűen kilökheti a föld gravitációs mezején kívülre, a világűrbe. A légkörben lévő részecskék így távoli bolygókra is eljuthatnak, könnyedén utazhatnak a világűrben, és hozzánk is érkezhetnek ilyen, távoli bolygókról származó anyagok.

Az Astrobiology folyóiratban megjelent tanulmány feltételezése szerint nem csupán a nagy aszteroida-robbanások tudják az életet egyik bolygóról a másikra utaztatni, ahogy a tudósok eddig gondolták, hanem a kozmikus por is - írta a phys.org.

Néhány baktérium, növény és bizonyos aprócska állatok - például az apró, szinte elpusztíthatatlan medveállatkák - túlélik a világűr mostoha körülményeit, így tehát elképzelhető, hogy ezek az organizmusok - ha jelen vannak a Föld légkörének legfelső részén - összeütközhetnek a rendkívül gyorsan mozgó kozmikus por részecskékkel, és nekilódulhatnak egy nagy útnak egy másik bolygóra.

Azt egyébként már korábban felfedezték, hogy egy üstökösről származó por maradványai lehetnek bezárva az Antarktisz jegébe - ez volt az első bizonyíték ilyen anyag létezésére a Föld felszínén.