Beszédhangból is diagnosztizálható a rák

Infostart
2017. november 8. 18:33
Azt mindenki képes megállapítani ismerőse, családtagja hangjából, ha bal lábbal kelt fel, a mesterséges intelligencia és a statisztika tudománya viszont ennél többre is képes. Akár súlyos betegségeket is ki lehet szűrni néhány elhangzott mondat alapján – közölte az InfoRádió Szigma – a holnap világa című magazinjában a beszédakusztikus, az MTA doktora. Vicsi Klára elárulta, tartanak is tőle a rokonai.

Az emberi beszéd rejtett rétegei betegségekre utaló információkat is hordoznak – mondta Vicsi Klára beszédakusztikus, az MTA doktora, hozzátéve, hogy a beszédhang megváltozása a mért fizikai paraméterekben is eltéréseket mutat, amelyek vizsgálata a betegségek diagnosztizálásában segíthet.

„Vannak olyan mért fizikai paraméterek, amelyek az artikulációval kapcsolatosak, fontos, hogy milyen dallamú a beszéd. Mást mutat, ha tompa, egyenletes, halk hangon, mint ha nagy dinamikával beszél valaki. Az alaphang frekvenciájának változása, a hang intenzitása tehát mind befolyásoló tényező.”

Nem mindig ugyanúgy beszélünk, az agy mégis ki tudja szűrni belőle a lényeges információkat, de az elemzéshez sok minta, viszonyítási alap kell – hangsúlyozta a beszédakusztikus, hozzátéve, hogy ezek statisztikai vizsgálatával és különböző mesterséges intelligencia típusú osztályozásával, regresszióval el lehet különíteni az egészséges és a beteg beszédhangot.

A betegség súlyosságát is meg lehet ítélni – jegyezte meg Vicsi Klára.

„A daganatos betegségek mellett hangképzési változást mutat a polip, hangszálgyulladás is. A beszédképzés összetett folyamata agyi vezérléssel történik, ezért ha a beszédképző szervek mozgását irányító agyterületek sérülnek, kimutathatóak a beszédtorzulások.”

Az MTA doktora elmondta, a fiziológiaiak mellett pszichikai elváltozások is kimutathatóak a beszédből. Jellegzetesen változik például a depressziós emberek beszéde. Vicsi Klára jelezte, a legújabb kutatásaik alapján már a Parkinson-kóros emberek beszédét is el tudják különíteni az egészségesekétől.

„Már ott tartunk, hogy a különböző típusú betegségeket egymástól is meg tudjuk különböztetni. A távlati tervünk az, hogy egy komplex diagnosztikai rendszert fejlesszünk.”

Vicsi Klára hozzátette, ez akár távdiagnosztikai eszközként is működhet, bár a különböző távközlési eszközök a beszédhangot tömörítik, ezáltal némileg megváltoztatják, így ugyan több vele a dolog, a beszédakusztikus hangsúlyozta,

nem lehetetlen a távdiagnózis,

és éppen ez a kutatócsoport távlati célja.

"Bármelyikünk meg tudja állapítani a barátai, ismerősei, családtagjai hangján, ha idegesek, megfáztak.

Minden probléma nagyon tükröződik az emberi beszédhangon" - mondta a kutató,

aki nevetve azt is elárulta: "A rokonaim, ismerőseim félnek, ha beszélniük kell velem, hiszen előttem nem tudják eltitkolni, ha valami bajuk van. ”

 

Vicsi Klára beszédakusztikus és Prószéky Gábor számítógépes nyelvész előadására, amely november 13-án lesz, ide kattintva ingyenesen lehet regisztrálni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Beszédhangból is diagnosztizálható a rák
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást