Jó hír az elpusztított Palmüráról

InfoRádió / MTI
2017. július 4. 06:32

Az elismert nemzetközi szaktekintély, Paolo Matthiae úgy vélekedett, hogy a romok legnagyobb részét hagyományos módszerekkel restaurálni lehet. Az archeológus az Aquileiában, a Nemzeti Archeológiai Múzeumban július 2-án megnyílt I Volti di Palmira (Pamüra arcai) című kiállítás bemutatásán beszélt arról, hogy a szíriai hatóságok megkezdték a palmürai romok körültekintő felmérését, és egy előzetes elemzés azt mutatta, hogy a kőtömbök többségét helyre lehet állítani.

Az ősi romváros állapotának első felmérésével egy francia céget bíztak meg, de az olasz műemlékvédelmi intézetben már restauráltak két megsérült szobrot, amelyeket a Colosseumban megrendezett kiállítás után visszaadnak Szíriának.

"A palmürai régészeti helyszín legnagyobb része romokból áll, ennek csupán 20-30 százaléka szenvedett súlyos károsodást a háború miatt. Sajnos a helyszínnek éppen azok a fontos részei, mint Bel temploma" - mondta a régész. Becslése szerint a romváros 98 százalékát restaurálni lehet a hagyományos és fejlett technológiai módszerekkel.