Elkészült az idei sasleltár – nem kell aggódnunk a sasok miatt

Infostart
2017. január 25. 19:56
A sasleltárt a Madártani és Természetvédelmi Egyesület a nemzeti parkokkal és a civil szervezetekkel együtt rendezi meg három napon át minden év januárjának második hetében. Orbán Zoltán, az egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta: a madárfajok felismeréséhez évtizedes tapasztalatra van szükség.

Azért ilyen rövid intervallumban, három napig, és egyszerre végezzük a számlálást, mert ha a hónapokon keresztül beérkező információkat vennénk alapul, akkor fals adatokat kapnánk, mivel ezek a madarak össze-vissza repkednek – közölte Orbán Zoltán.

Hozzátette, hogy idén 14. alkalommal végezték a sasleltárt.

Ragadozó madarakat mindenki lát, de nagyon kevesen ismerik fel őket. Az országban 14-15 ragadozómadár fajt sikerült megfigyelni, amelyek a laikusok számára szinte egyformák. Ezért itt hosszú évek, évtizedek tapasztalatával rendelkező kollégákra van szükség. Általában 350-400-450 terepi szakember vesz részt a számlálásokban – közölte az igazgató.

„Ilyenkor nemcsak össze-vissza mászkálunk az országban, mert ettől a számolási adatok szintén falsok lehetnének, hanem a Madártani Egyesültet Monitoring Központja felosztja az országot, és a legfontosabb évtizedek óta ismert ragadozómadár-telelőhelyeket keressük fel” - közölte Orbán Zoltán.

A szakember elmondta, hogy

554 és 562 közöttre becsülik a rétisasok számát, 310 körülire pedig a parlagi sasokat.

Ezenkívül a szemük elé került három szirti sas és két fekete sas is, és további 12 ragadozómadár faj tagjai.

Orbán Zoltán közölte: összességében mintegy 6100 példányt sikerült megszámolniuk, ami tavaly 7000 körüli volt.

„Ez a minimálisan kisebb szám abból következik, hogy idén kisebb területet tudtunk csak bejárni, csak a sasok által leginkább lakott területeket jártuk be” - indokolta a szakember.

„Megnyugtató, hogy a számok stabilak” - fogalmazott Orbán Zoltán.

„Még a legkedveltebb sasélőhelyeken is háromezer focipályányi területet kell átnézni ahhoz, hogy egyetlen rétisassal találkozzunk

, és hétezer focipályányi területet, hogy egyetlen parlagi sassal”- vázolta a feladat nehézségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elkészült az idei sasleltár – nem kell aggódnunk a sasok miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást