Megmenekülhet az óriáspanda

Infostart
2016. szeptember 11. 18:10
A Természetvédelmi Világszövetség nyilvánosságra hozta a Föld veszélyeztetett állat- és növényfajainak idei Vörös Listáját, amelyen 20 ezer faj szerepel a kihalással fenyegetett, kritikusan veszélyeztetett kategóriában. Azonban idén egy szimbolikus jelentőségű, jó hír is adódott a lista publikálásakor: az óriáspanda kikerült a kritikusan veszélyeztetett fajok köréből, és a "sebezhető fajok" kategóriájába került át.

„Az óriáspandák nagyon veszélyeztetett helyzetbe kerültek az elmúlt évtizedekben, elsősorban az élőhelyük vesztése, illetve az illegális vadászat miatt” - mondta a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Indoklásként elmondta, hogy Közép-Kínának olyan tájain él ez a medvefaj, ahol egyébként a népsűrűség is viszonylag magas, ezért szorult vissza az élőhelye.

„Szerencsére számos intézmény – köztük a kínai kormány, illetve a WWF – közreműködésével sikerült ezt a fajt lényegében a kihalás közvetlen veszélyétől visszafordítani, és így sikerült egy kategóriával előrébb jutni a Vörös Listán: most már csak veszélyeztetettnek számít” – emelte ki Gálhidy László.

A Természetvédelmi Világszövetség által összeállított idei Vörös Lista aggasztó híreket is mutat. Az emberszabású majmok között például jó néhány faj kritikusan veszélyeztetett.

„A hat emberszabású majomfajból négy kritikusan veszélyeztetett. A keleti, és a nyugati gorilla, illetve a szumátrai és a borneói orangután mind veszélyeztetett” - ismertette a szakember.

Elmondta, hogy a borneói orangután az utóbbi években került ebbe a nagyon kritikus helyzetbe, elsősorban a Borneó szigetén lévő esőerdők irtása miatt. Ezeket az erdőket ugyanis nagyon nagy ütemben alakítják át olajpálma-ültetvénnyé, és ezzel lényegében megszűnik az orangutánok életfeltétele.

„A nyugati gorilla populációja is az elmúlt 20 évben csökkent igen jelentősen, aminek az orvvadászat áll a hátterében” - mondta a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Ennek hátteréről elmondta: „Afrikában az úgynevezett dzsungelhús-kereskedelem nagyon sok védett faj szempontjából kritikus tevékenység.

„Az ott élő emberek számára napjainkban is egy fehérjeforrás az erdei vadászat, annak ellenére is, hogy ezek a fajok védettséget élveznek. Nyilván az illegális kilövésüket, befogásukat nem lehet minden körülmények között megakadályozni, mivel ehhez sokkal nagyobb kapacitásokra lenne szükség. Az ottani vadőrhálózat fejlesztése a WWF egyik tevékenysége, a másik pedig egyfajta szemléletformálás, hogy legalább a nagyon veszélyeztetett fajokról álljanak át a helybeliek más táplálékforrásra” - tudatta Gálhidy László.

A most megjelent Vörös Listán több mint 80 ezer faj szerepel, amelyek különböző mértékben veszélyeztetettek. A kritikusan, kiemelten fenyegetett fajok száma 20 ezer felett van, amelyek elsősorban a trópusi területeken, illetve az óceáni szigetvilágban élnek.

„A természetvédelmi világszövetség legutóbbi ülését Hawaiin rendezték meg, ahol a körülbelül ezer bennszülött növényfaj közül 400 rajta van a listán, és jó néhány olyan van, amelyek egyedei már csak néhány példánnyal fordulnak elő a természetben” - mondta a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Hozzátette, hogy Magyarországon kevés olyan faj van, ami szerepel a Vörös Listán, de ilyen például a nyugati földikutya, ami Magyarország déli részén él, és már csak rendkívül kis létszámban fordul elő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megmenekülhet az óriáspanda
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A veszélyeztetett fajokról bővebben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást