Negyvenegy ország résztvevői a debreceni nyári egyetemen

InfoRádió / MTI
2015. július 20. 15:43
Negyvenegy országból mintegy kétszáz résztevő érkezett a debreceni nyári egyetemre - közölték a szervezők a hétfői megnyitót megelőző sajtótájékoztatón.

Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója elmondta, míg korábban angolszász területekről és Németországból érkezett a legtöbb hallgató a nyári kurzusra, addig az idén Lengyelországból jött a legnépesebb, magyarul tanulni akaró diákcsoport.

Örvendetesnek nevezte, hogy a szomszédos országok közül Horvátországból és Romániából is egyre többen érkeznek magyar nyelvet tanulni, de van diákjuk Brazíliából, Bangladesből és Új-Zélandról is.

Az igazgató az újdonságok között említette a 20 résztvevővel most először megszervezett sportkurzust és az a négy héten át tartó gyerektábort, ahol a honfoglalással, a középkori szokásokkal, illetve a Hortobággyal ismerkedhetnek a külföldi diaszpórából érkező és a hazai gyerekek.

Az idei nyári kurzus legfiatalabb résztvevője 8 éves, a legidősebb 74 éves - mondta Szaffkó Péter megjegyezve, hogy a nyári kurzussal együtt az idén mintegy 1400-an tanulnak magyarul az év során Budapesten és Debrecenben rendezendő tanfolyamokon.

A diplomáciai testület tagjai is szívesen járnak a debreceni nyári egyetemre: az idei kurzuson Hollandia budapesti nagykövetségének munkatársai tanulják a magyart a cívisvárosban - tette hozzá.

A nyári egyetem keretében az idén is megrendezik a nem magyar anyanyelvű magyartanárok konferenciáját, amelyre tíz országból - köztük Kanadából, Németországból, Hollandiából, Olaszországból, és Dél-Koreából - érkeztek résztvevők.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese szerint a csaknem 90 éves nyári egyetem azt jelzi, hogy folyamatos az érdeklődés a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar értékek, a minőségi oktatás iránt.

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hozzátette: egyházkerületük már második éve ösztöndíjjal támogatja egy-egy határon túli fiatal részvételét a nyári egyetemen, aki a tiszántúli reformátusok oktatási és kulturális hagyományaival is megismerkedhet.

A DE hallgatói önkormányzata 10 hallgatónak biztosít ösztöndíjat az idei nyári kurzuson - jelezte az önkormányzat képviselője.

A 88. nyári egyetem augusztus 15-én fejeződik be Debrecenben.