Megszüntetné az "európai túlsúlyt" az UNESCO

InfoRádió / MTI
2015. június 28. 22:15
Hosszabb távon megszüntetné az "európai túlsúlyt" a világörökségi listán az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO.

A szervezet világörökségi bizottságának vasárnap Bonnban kezdődött ülése előtt Irina Bokova főigazgató elmondta a dpa német hírügynökségnek, hogy tisztában vannak "a földrajzi egyensúly hiányával", amelyet "fel kell számolni".

Szerinte már történt is előrelépés ezen a téren, például Afrikában megkezdődött szakemberek felkészítése a "költséges és bonyodalmas" nevezésekre, idén első ízben pályázatot nyújtott be Jamaika és Szingapúr.

Huszonegy ország 2000 küldöttje július 8-ig tanácskozik a világörökségnek jelölt 37 új helyszín (31 kulturális, öt természeti és egy vegyes) felvételéről, a veszélyeztetett világörökségi helyszínek státusáról és a terrorizmus jelentette veszélyről.

A szokatlanul sok ipartörténeti emléket tartalmazó 37 nevezés közül csak 18 kapta meg tanácsadó testületek előzetes támogatását. A három helyszínt jelölő házigazda Németország erősen bízik abban, hogy sikerül felvetetnie Hamburg egykori kikötői raktárépületeit és ezzel eléri a 40-et a listán szereplő németországi emlékek száma.

A jelenleg 1007 objektumot tartalmazó világörökségi listát Olaszország vezeti 50 kulturális emlékkel, míg Kínából 47, Spanyolországból 44, Franciaországból és Németországból 39-39, Mexikóból és Indiából 32-32, Nagy-Britanniából 28, Oroszországból 26, az Egyesült Államokból pedig 22 helyszín szerepel rajta.

Az ülésen hétfőn meghirdetik a "globális koalíciót a kulturális örökség védelmére", hogy szembeszálljanak a műemlékeket a rombolásuk célkeresztjébe helyező terroristacsoportoknak főleg az arab országokban kifejtett gyűlöletpropagandájával.

"A terroristák nagyon is tudatában vannak a kultúra erejének, annak, hogy ez az identitás, a szolidaritás és az emberi lét alapja" - hangsúlyozta videoüzenetében a bizottság elnöke, Maria Böhmer német külügyi államtitkár.