A Dawn űrszonda által a bolygóról készített újabb felvételeken a kutatók titokzatos foltok mellett felfedeztek egy öt kilométer magas piramis formájú hegyet, számos krátert, bennük heggyel, folyószerű vagy megsüllyedt szerkezeteket, például hegyomlásokat.
"Úgy tűnik, a Ceresen sokkal összetettebb geológiai folyamatok játszódtak le, mint azt eddig feltételezték" - mondta Ralf Jaumann, a német űrkutatási hivatal (DLR) bolygókutatója.
A Dawn a Ceres körül kering 4400 kilométer magasságban és onnan küldi felvételeit a Földre. A világos lerakódások és a hegy a bolygókéreg különleges aktivitásának bizonyítékai lehetnek - véli Jaumann.
A kutatók spektrométerrel vizsgálják, hogyan verődik vissza a fény a foltokról és ez alapján következtetnek az anyagukra.
Már a Cereshez való közeledéskor elbűvölték a kutatókat a világos foltok, amelyekből most újabbakat fedeztek fel. A NASA vezetésével zajló missziótól a kutatók azt remélik, hogy új információkat szerezhetnek Naprendszerünk kezdetéről.