A tizenegyedik 1984-ben jelent meg. Az új szabályzatot az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályához tartozó Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság gondozza. A nemzeti kultúra és nyelv e becses kincsének új, 12. kiadása ősz elején kerül a könyvesboltokba - olvasható az MTA honlapján.
"Minden Nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem" - írta Magyarság című röpiratában Bessenyei György. A nyelvújító törekvések egyik meghatározó alakjának gondolatait több mint fél évszázaddal később követte az a kiadvány, amelyet a Széchenyi István által a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére 1825-ben alapított Tudós Társaság jelentetett meg 1832-ben. Ekkor már nagy szükség volt a gazdag kifejezőkészségű és immár gazdag irodalmat is felmutató magyar nyelv írásának egységesítésére, mert egyszerre több, csupán a szokásjog által szentesített kánon volt érvényben. A magyar helyesírás intézményesülésének és követendővé válásának történetében mérföldkő volt a Magyar helyesírás' és szóragasztás' főbb szabályai című kötet, amely tekintélyével megszüntette a nagyobb ingadozásokat, és viszonylagos egységet teremtett.
Az első szabályzatot rendkívül gyorsan, egy év alatt állították össze. Előszavát Döbrentei Gábor, a Tudós Társaság titkára írta, és világosan megfogalmazta a célját: "az egy erkölcsi test' irása' módja, tétovázó és tarka ne legyen". Továbbá: "...a' Társaság [...] okokkal kíván [...] vezetője lenni a' [...] köz megegyezésnek , fennhéjazó 's önkényű vezér nem."
Ez a hagyomány azóta is töretlenül folytatódik. A szabályzatot az elmúlt majd két évszázadban a Magyar Tudományos Akadémia bizottságai vitatták meg, pontosították, bővítették, korszerűsítették, és közmegegyezés alapján döntöttek.
A magyar helyesírás szabályai legutolsó, tizenegyedik kiadása 1984-ben jelent meg, annak szótári anyagában bővített tizenkettedik lenyomata pedig 2000-ben.
A kiadvány e testület által kidolgozott, jóváhagyott és kanonizált magyar helyesírási szabályok gyűjteménye, szótárral kiegészítve. Az előző, tizenegyedik kiadás 2016. szeptember 1-ig marad érvényben. Ennek értelmében egy éven keresztül a változások előtti és utáni szabályok szerint írt szövegek egyaránt szabályosnak számítanak.