Mai ismereteink szerint a mezőgazdaság az emberiség történetében először nagyjából tizenkét évezreddel ezelőtt, a Közel-Kelet "termékeny félholdnak" nevezett részén jelent meg, majd innen terjedt el az újkőkor során Európában. A földművesség Anatólián át két jól elkülöníthető útvonalon terjedt tovább - a Mediterráneumban az Ibériai-félsziget felé, valamint a Balkánon Közép-Európa irányába - olvasható az MTA honlapján.
Ez utóbbi, keleti ág Délkelet-Európában létrehozta az úgynevezett Starèevo-kultúrát, mely nagyjából Kr. e. 6200-5450 között létezett. A földművesség közép-európai elterjedése azonban egy másik kultúrához köthető, melyet a leletek közt talált edények jellemző mintázatai alapján vonaldíszes kerámia kultúrájának (Linearbandkeramik, LBK) neveztek el. A két kultúra a Dunántúlon Kr. e. 5600 után 100-150 éven át egymás mellett létezett, így természetes módon felmerült a kérdés, hogy pontosan milyen kapcsolat lehetett a azok között a népek között, melyek a különböző kultúrákra jellemző leleteket hátrahagyták.
Az MTA BTK Régészeti Intézet kilenc kutatója és nemzetközi szerzőtársaik a földművesség közép-európai elterjedésének folyamatát vizsgálták archeogenetikai módszerekkel. A fő kérdés az, hogy a vonaldíszes kerámia kultúrájának megjelenése kulturális hatás volt-e, azaz a helyben élő népek átvették a jellegzetességeit, vagy maguk a kultúra képviselői hódították meg ezt a hatalmas, a mai Franciaországtól Ukrajnáig terjedő térséget.
A Dunántúl igaz története
A napokban a Proceedings of the Royal Society B hasábjain publikált cikket jegyző magyar-német kutatócsoport összesen 109, több különböző korból és helyről származó csontvázat vizsgált, közülük 84-ből sikerült elemzésre alkalmas mitokondriális DNS-, 9-ből pedig Y-kromoszóma-típust meghatározni. A számok ugyan nem tűnnek nagynak, a módszer sajátosságai és az eddig megismert őskori DNS-adatok fényében azonban jelentős eredményről van szó.
A kutatók e genetikai mintasor vizsgálata nyomán azt kapták, hogy nem elsősorban kultúraátadásról, hanem valódi népvándorlásról volt szó a mai Nyugat-Magyarországon át. Eszerint a Közel-Keletről, a termékeny félhold területéről induló kora újkőkori földművesek keleti ága Délkelet-Európában létrehozta a Starèevo-kultúrát (nagyjából Kr. e. 6200-5450 között létezett). Később, Kr. e. 5600 táján a Starèevo-kultúrához tartozó népesség képezte a Dunántúlon kialakult vonaldíszes kerámia kultúrája alapját, majd pedig egy gyors ütemű kirajzás során ugyanez a népesség hódította meg Közép-Európa területét.
A gyors kirajzást valószínűleg a Dunántúl népességszámának hirtelen megnövekedése váltotta ki. Ezt a feltételezést újabb dunántúli ásatások eredményei is támogatják, melyek a korábban ismertnél nagyobb kiterjedésű településeket tártak fel a Kr. e. hatodik évezredből.
Mivel a korábbi vadászó-gyűjtögető népek genetikai hatása csak nyomokban mutatható ki a Starèevo-kultúra és a vonaldíszes kerámia kultúrája sírjaiból vett mintákban, az is meglehetős biztonsággal állítható, hogy nem volt jelentős keveredés a két csoport között - a földművesek egyszerűen kiszoríthatták a vadászó-gyűjtögetőket.