A ThruVision cég által kifejlesztett T5000 kódjelű kamera az élőlények és tárgyak természetes elektromágneses kisugárzását észleli. Szakemberek szerint a felfedezés korszakalkotó lehet a biztonsági technológiák fejlődésében.
Az új eszköz teljesen ártalmatlan az emberre nézve, nem tárja a megfigyelő elé a ruházat által fedett emberi testet, viszont képes megkülönböztetni a fémből vagy más anyagból készült rejtett tárgyakat.
Clive Beattie, a ThruVision vezetője szerint a T5000 javítani fogja a biztonsági rendszerek minőségét.
A kamerát lehet alkalmazni a katonaságnál, de akár polgári célokra is repülőtereken, áruházakban vagy sporteseményeken. Félő azonban, hogy az újfajta eljárás fokozhatja azokat az aggodalmakat is, hogy a brit társadalom "felügyelt társadalommá" válik, mivel már most is megfigyelő kamerák százezrei figyelik éjjel-nappal a polgárokat országszerte .
A T5000 által használt technológiát a ThruVision az Európai Űrügynökség közreműködésével fejlesztette ki, a kutatók gondosan tanulmányozták a kihűlő csillagokat vizsgáló csillagászok munkáját. Az eljárás azon a tényen alapul, hogy minden tárgy alacsony szintű elektromágneses sugárzást bocsát ki.
A Terahertz sugarak az elektromágneses spektrumnak az infravörös és mikrohullamú sugárzás közötti tartományába esnek. Képesek áthatolni a felhőkön, de akár a falakon is.