Nagyobb sikert ígér az új lombikbébi-eljárás

Infostart
2008. február 21. 10:38
Javulhat a lombikbébi-beavatkozások sikeressége annak az új technológiának köszönhetően, amelyet londoni kórházakban kísérleteztek ki. Az innovatív eljárásnak köszönhetően ráadásul csökkenhet az ikerterhességek száma is.

A mesterséges megtermékenyítés egy újabb módozatát kísérletezték ki brit kutatók. Az eljárás lényege, hogy a megtermékenyítésen már átesett, de még be nem ültetett petesejteket csak később ültetik be az anya méhébe, hogy hosszabb ideig vizsgálhassák laboratóriumi körülmények között.

Így könnyebben kiválaszthatják azokat, amelyek aztán megtapadhatnak, és egészséges gyermek fejlődhet belőlük.

Az eljárásnak köszönhetően az orvosoknak csak egyetlen embriót kell beültetniük az anyaméhbe a korábbi kettő vagy három helyett, hiszen így is ugyanolyan eséllyel lesz sikeres a beavatkozás. Sőt talán sikeresebb is, hiszen az eddigi adatok szerint a módszer 32 százalékos eséllyel vezet terhességhez, a korábbi 27 százalékkal szemben.

Az ikerterhesség előfordulási aránya 30 százalékról 17-re csökkenthető, ami azért fontos, mert ezzel kevesebb kockázatnak teszik ki az anyát. A 17 százalékos esély azért marad meg, mert a beültetett egyetlen embrióból még fejlődhetnek egypetéjű ikrek.

Nagy-Britanniában az esetek 90 százalékában két vagy több petesejtet ültetnek be a nők szervezetébe, hogy így növeljék a megtermékenyülés esélyét. Ennek hatására az ikerterhességek száma az elmúlt 30 évben évi hatezerről tízezerre emelkedett.