Mesterséges agy már évtizedeken belül

Infostart
2008. február 21. 04:50
A következő fél évszázadban harminckétszer nagyobb technikai fejlődés várható, mint ami a XX. században volt tapasztalható. Az egyik fejlesztés pedig a mesterséges intelligencia lesz, amely csaknem 2020-ra arra lesz képes, amelyre az emberi agy - mondta az egyik amerikai computer guru.

A gépek intellektuális képességei gyorsan fogják túlszárnyalni az emberét, és hamarosan képesek lesznek arra, hogy számos, eddig megfejthetetlen problémára megoldást adjanak - mondta az amerikai Ray Kurzweil, aki egyike annak a 18 független gondolkodónak, akiket felkértek arra, hogy jellemezzék az emberiség előtt álló technológiai változást.

Elmondta azt is, hogy a többi mellett az optikai felismerő, valamint hangfelismerő rendszerek szerepelnek majd a fejlesztések között. A jövőbeli technikai eszközök túlszárnyalhatják az emberi agyat is, képesek lesznek például arra, hogy megtanuljanak kommunikálni.

Az elkövetkezendő években az új technológiák megjelenési ideje megfeleződik, ami azt jelenti, hogy a fejlődés a következő 50 évben harminckétszer olyan gyors lesz, mint az elmúlt évszázadban volt.

A számítástechnikai és kommunikációs ismereteink, valamint a biológiai technológiák, például a DNS-kutatás, az agykutatás, vagy tudásunk az emberi agyról egyre gyorsabban bővül, köszönhetően a kapacitásbővülésnek.