Minden eddig kifejlesztett vakcinánál jobbnak tűnik az az influenza elleni oltóanyag, amelyet a cambridge-i Acambis biotechnológiai cég munkatársai kísérleteztek ki. Az új szer a tesztek során a téli influenza, valamint a madárinfluenza ellen is hatékonynak bizonyult.
Előnye az is, hogy az első, embereken elvégzett kísérletek során csak kevés mellékhatást figyeltek meg a kutatók, előfordult például a láz, amely gyakori kísérője a vakcinás oltásnak.
A szer az immunrendszer serkentésével fejti ki a hatását: segítségével a szervezet antitesttermelésbe kezd. Így történt ez a kísérleti alanyok 90 százalékánál.
Az embereken - fiatal amerikaiakon - végzett kísérleteket állatkísérletek előzték meg. A szerrel vadászgörényeket kezeltek, sikerrel: az állatoknak a halálos influenzadózis ötszörösét adták be, a vakcina 70 százalékuk életét mégis megmentette. Azok a kisragadozók, amelyeket nem oltottak be az anyaggal, mind elpusztultak.
Még várni kell rá
Az Acambis kutatói most a szer formulájának pontosításán, és a beadandó dózis meghatározásán dolgoznak, hogy aztán szélesebb körű kísérleteket is végezhessenek embereken. Legalább öt év, mire a szer kereskedelmi forgalomba kerülhet.
Az ACAMFLU-A elnevezésű vakcina akkor hatékony, ha egy hónap különbséggel kétszer oltják be vele az embereket. A szer ezután esztendőkre védettséget ad, ellentétben a ma használt oltóanyagokkal, amelyeket évente újra be kell adni.
További előnye, hogy jóval könnyebben előállítható, mint a jelenleg használt oltóanyagok. A most forgalomban lévő szerek elkészítése meglehetősen nehézkes: kilenc hónapig tart, amíg a tyúktojásokba oltott élő influenzavírus szaporodik, ezt aztán a tojás feltörése után kivonják, inaktiválják, majd elkészítik a vakcinát.
A most használt oltóanyagok készítésénél az influenzavírus felszínén található két proteinből indultak ki a tudósok, ezek azonban állandóan mutálódnak, így a kutatók lemaradnak a mindig hatékony vakcina előállításáért a természettel folytatott versenyben.
Az ACAMIFLU-A alapja egy másik protein, az úgynevezett M2, amely az elmúlt száz évben alig változott valamit, ráadásul megtalálható az influenza A típusának minden változatában, köztük a téli és a madárinfluenza kórokozójában is.