Ötvenmillió oldal borzalom

InfoRádió / MTI
2007. november 28. 21:15
Németországban megnyitották a nagyközönség előtt a Bad Arolsen-i archívumot, ahol mintegy 50 millió oldalnyi, eddig gyakorlatilag nem kutatható második világháborús náci feljegyzést őriznek.

A szövetséges erők már a háború vége előtt elkezdték gyűjteni a náci Németország dokumentumait, majd a harcok befejezte után az anyag gondozását a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságára, illetve annak Nemzetközi Keresőszolgálatára bízták.

Az archívumot 1955 óta egy 11 ország képviselőiből álló bizottság felügyeli, ez a testület állapodott meg még tavaly az anyag hozzáférhetővé tételéről.

Szakértők nem számítanak arra, hogy a náci korszakkal, illetve a holokauszttal összefüggésben merőben új dolgokra derül fény, a számos eddig ismeretlen részlet azonban jelentősen árnyalhatja a kialakult képet.