Szili Katalin azt mondta: a tudásfejlesztés megfelelő körülményeinek megteremtése és az innovatív gondolatok ösztönzése a döntéshozók feladata. A politikusoknak mindig figyelniük kell a tudomány hangjára - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a politikusok soha nem érhetnek el olyan eredményeket, mint a tudósok és művészek, de fontos szerepet játszanak a társdalom és a gazdaság fejlesztésében.
Werner Arber Nobel-díja tudós, a fórum tanácsának társelnöke sikeresnek nevezte a harmadik világfórum eredményeit és emlékeztetett arra, hogy a tudósok egyedül nem tudják garantálni a fenntartható fejlődést, ehhez szükségük van a politikusokra.
Gulyás Balázs, a WSF ügyvezető igazgatója leszögezte, hogy a tudománynak még hangsúlyosabb szerepet kell játszania. Kiemelte, hogy a jövő nemzedék ombudsmanjának intézményét minél előbb létre kellene hozni.
Pléh Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese a fenntartható fejlődés kihívásainak felismerését, a globális tudomány fejlődéséhez szükséges versenyt és együttmuködést, valamint a fenntartható kutatási környezet pénzügyi és egyéb feltételeit említette.
A tudomány világnapját magyar kezdeményezésre hirdették meg, megünneplésérol 2001 októberében határozott az UNESCO párizsi közgyulése.