A találkozónak Eger és Salgótarján együtt adott otthont. Idén - a hagyományoknak megfelelően - a rendező megye hídtörténeti összefoglalóját vehették kézbe a hidászok.
A könyv szerzői az anyaggyűjtés során bukkantak rá egy képeslap segítségével a Salgótarján külterületén lévő hídra, amelyet egy bánya meddőjével temettek be.
A somlyói völgyhíd eredetileg 200 méter hosszú, hétnyílású igényes kivitelű, vasbeton völgyhíd volt. A kőszénbánya szállítási feladatainak a megoldására építették 1911-1912 között.
A bánya kimerülése után egy újabb helyen nyitott bányából kitermelt törmelékkel töltötték fel a völgyet, a híd ezért került a föld alá.
Sitku László, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Hídosztályának főmérnöke elmondta: a viadukt teljes feltárása igen költséges lenne, az azonban elképzelhető, hogy egy hídnyílást néhány éven belül láthatóvá tudnak tenni a közönség számára.
Az "Év hidásza" címet az idén Sitku László, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ főmérnöke kapta. Az év legjobb hídtervezője Mátyási László lett.