A kutatás értelmében a nőknek sokkal nagyobb szerepük van a társadalmi kapcsolatok gördülékeny alakulásában, mint a férfiaknak. A gyengébbik nem képviselői számára ugyanis az együttműködés, a közös hang megtalálása fontosabb, mint a versengés.
A kutatást úgy végezték el, hogy az életben bármikor előforduló konfliktushelyzeteket generáltak a felmérés készítői. A szereplők viselkedésének értékelésekor a győztes mindent visz elv érvényesülésére és a kompromisszumkeresésre koncentráltak.
Az Edinburghi és a Lausanne-i Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a kooperáció sokkal inkább a nők erőssége, mint a férfiaké.
Fogoly dilemma
A résztvevőkkel a többi mellett az úgynevezett fogoly-dilemma szituációját játszatták el. Két embert elfognak, és börtönbe csuknak egy kevésbé jelentős bűntény miatt. A két fogoly külön cellába kerül. Mindkettőjüknek felajánlják, hogy ha a másikra terhelő vallomást tesz egy komolyabb bűncselekmény kapcsán, akkor szabadon engedik, míg a másik élete végéig börtönben marad. Ha azonban nem tesznek a másikra terhelő vallomást, mindkettő börtönben marad, bár viszonylag rövid ideig.
A kísérlet azt vizsgálja, hogy a résztvevő mennyire bízik meg a másikban, látatlanul. Kiderült, hogy ez a tulajdonság sokkal inkább jellemző a nőkre, mint a férfiakra. Amikor ugyanis két nőt "zártak" a két cellába, sokkal gyakrabban tagadták meg a vallomástételt, mint amikor két férfi vett részt a kísérletben.